Vágólapra másolva!
A Los Angeles melletti Malibuban megkezdődött a doppingvétséggel vádolt, a tavalyi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen győztes Floyd Landis meghallgatása az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottságánál (USADA).

A 31 éves versenyző továbbra is minden vádpontot tagadott, míg ügyvédje "a doppingellenes mozgalom katasztrófájának" nevezte a tárgyalást.

Landis a 17. szakasz után produkált pozitív mintát, amelyben túl magas tesztoszteron-szintet mutattak ki. Ezek után az USADA a tavalyi Touron levett hét, először negatív eredményt hozott mintáját is újraellenőriztette és egy francia laboratóriumban - speciális módszerekkel - elvégzett újabb vizsgálatok szintén magas tesztoszteron-értéket mutattak ki. Az ártatlanságát hangoztató kerekes a laborban elkövetett hibáknak tulajdonítja az eredményt.

Az amerikai sztár lenne a Tour 104 éves történetében az első, akit utólag megfosztanak címétől. A Pepperdine Egyetemen zajló tárgyalás kilenc napig tart, és a bírák legalább 12 tudóst is kihallgatnak majd.