Vágólapra másolva!
A szezon első néhány fordulója után a jó eredmények hatására nagy felhajtás kerekedett az RC Deportivo jelentősen megfiatalodott csapata körül - a Joaquín Caparrós által összeállított együttes meg is kapta a BabyDepor becenevet. Akkortájt mindenki a SuperDepor-korszak utáni újabb sikertörténet kezdetét olvasta ki a mutatott teljesítményekből, az év végére azonban fordult a kocka: a galíciaiak a 15. helyen karácsonyoztak, és azóta sem tudtak visszakecmeregni az első tízbe, holott az idény kezdete előtt a cél a nemzetközi szereplés kiharcolása lett volna.

2005 nyarán, Javier Irureta távozását követően a Sevilla FC korábbi edzője, Joaquín Caparrós vette át az RC Deportivo első csapatának szakmai irányítását, a tapasztalt trénertől pedig azt várták, hogy új fejezetet nyisson a klubnál a rendkívül sikeres, ám addigra végképp lezárult SuperDepor-érát követően. Az új mester nehéz örökséget vett át, és ez nemcsak pszichikai értelemben értendő, hiszen a játékoskeret nagy részét - érdemeik elismerése mellett - továbbra is a régi, "leharcolt" garnitúra tette ki. Világos volt tehát, hogy az új együttes felépítése időbe telik majd, és ezt belátták az egyesületnél is. Ráadásként a részsikerek sem kerülték el az együttest, amely a 2006-os naptári év kezdetén a hatodik helyen állt a Primera Divisiónban, és bár végül a nyolcadik pozícióban fejezte be a bajnoki idényt (tehát Caparrós ugyanazt a helyezést érte el, mint elődje, Irureta utolsó szezonjában), Galíciában bizakodva tekintettek a jövő felé.

A tréner a vezetőséggel karöltve tavaly nyáron néhány kivételtől eltekintve az egy évvel korábbinál jóval nagyobb "tisztogatást" hajtott végre, csak pár hírmondót hagyva meg a régi korszakból - ez azonban nem járt jelentősebb anyagi haszonnal az egyesületre nézve, amelynek kasszája bizony nem volt teletömve eurómilliókkal, amit Augusto César Lendorio klubelnök az edző rendelkezésére bocsáthatott volna. Ennek ellenére úgy tűnt, sikerült a hiányposztokra megfelelő utánpótlást találni, és ki is alakult egy alacsony átlagéletkorú, 4-5-1-es hadrendben játszó szimpatikus alakulat, amely az első néhány fordulóban (egészen a nyolcadik körig) veretlen maradt, és tartotta a lépést a tapasztaltabb futballistákat alkalmazó, bővebb játékoskerettel rendelkező klubokkal. A keresztségben a BabyDepor nevet kapott együttes lendülete azonban nemsokára elfogyott, amit részben már akkor is egy igazi center hiányára lehetett fogni: a Roy Makaay és Diego Tristán utódának szánt Rodolfo Bodipo már a második fordulóban súlyosan megsérült, mögötte pedig nem állt megfelelő tartalék (leginkább az uruguayi Sebastián Taborda lehetett volna az, ha jó formát mutat).

Tény mindesetre, hogy az eddig lejátszott 36 forduló alatt 15-ször fordult elő, hogy a Deportivo nem tudott az ellenfél kapujába találni, és a kék-fehérek a legsiralmasabb mutatóval rendelkeznek a szerzett gólok terén az egész Primera Divisiónban. A 27 találatból Javier Arizmendinek már ötöt is elég volt szereznie ahhoz, hogy vezesse a házi góllövőlistát (a második helyen a balbekk Joan Capdevila áll néggyel), így pedig a védelem hiába tesz meg mindent a siker érdekében. Tegyük hozzá, utóbbiban azért idén is volt némi része a csapatnak: a Racing Santander (11-esekkel), az RCD Mallorca és a másodosztályú Real Valladolid kiverésével a Deportivo egészen az elődöntőig jutott a hazai kupában, ahol azonban a jó formában lévő Sevilla FC 5-0-s összesítéssel lemosta a pályáról Aldo Duscheréket.

A bajnokságban viszont a jó eredmények elmaradoztak, Caparrós és a játékosok munkáját pedig tovább nehezítették a balhék és a sérülések: Duscher az ősszel épp egy igencsak kritikus időszakban nem állt a csapat rendelkezésére, a Liverpool FC-től megvett ifjú jobbhátvéd, Antonio Barragán teljesítménye visszaesett, a már említett Bodipo csak a 34. fordulóban léphetett újra pályára, kihagyta a szezon első felét a kanadai válogatott középpályás Julian de Guzman és a portugál klasszis, Jorge Andrade is.

Amióta visszatért, a hátvéd igazi erőssége a gárdának, és a kék-fehérek hívei nagyon várták már, hogy játékra jelentkezzen, de volt valaki, akit még jobban szerettek volna látni: ő Juan Carlos Valerón. A közönségkedvenc irányító térdsérüléseit követően végül szép estén futott ki újra a Riazor-stadion gyepére, a Real Madrid elleni 2-0-s győzelem utolsó pillanatait élvezhette ki csereként pályára lépve, és ekkor úgy tűnt, a szezon második felében még segíthet a csapatnak bekerülni az első tíz közé. Ez azonban csak álom maradt: Valerón térde ismét felmondta a szolgálatot, és a jövő hónapban 32. születésnapját ünneplő játékos ezzel valószínűleg végleg elveszett az Deportivo és a világ labdarúgása számára.

Mint ahogy elveszni, elszürkülni látszik a Depor is: a vezetőség a téli átigazolási időszakban elengedte a Liverpool FC-hez az addig minden mérkőzésen kezdőként pályára lépett Álvaro Arbeloát (a BL-döntőn is szerepet kapott hátvédet persze nem lett volna egyszerű maradásra bírni), az Atlético Madrid pedig már jelezte, hogy a nyáron egy, a szerződésében szereplő záradékra hivatkozva visszaigazolja a szintén a gárda erősségének számító Arizmendit. A rossz nyelvek szerint tavasszal Caparrós csak azért maradhatott a galíciaiak kispadján, mert a gárda irányítására felkért pályatársai egytől egyig nemet mondtak a megbízatásra, ez a helyzet azonban a nyár folyamán minden bizonnyal megváltozik majd, így a tréner aligha tudja befejezni két éve megkezdett munkáját.

Forrás: EPA

Két mérkőzéssel az idény vége előtt a Deportivo a "senki földjén", a tabella 13. helyén áll, a Recreativo Huelva és az RCD Espanyol elleni találkozók végeredménye ugyanúgy nem oszt, nem szoroz, mint ahogy a Real Madrid elleni szombat esti vereség sem.

Az már annál inkább, hogy a kék-fehérek 1992 után először végeznek újra a táblázat második felében, és biztató jelek hiányában csak a kincstári optimizmus mondathatja velük, hogy lesz ez még jobb is.

www.global-soccer.eu