Vágólapra másolva!
Bár jobban játszott ellenfelénél, nem tudta kiharcolni az élvonalba jutást a West Bromwich Albion labdarúgócsapata. Gera Zoltánék hétfőn a Wembleyben egygólos vereséget szenvedtek a Derbytől, így nem jutott fel az élvonalba. Gera a kezdőcsapatban kapott helyet, 71 percet töltött a pályán és csapata egyik legjobbja volt.

"Úgy érzem, az első félidőben mindenképpen jobbak voltunk ellenfelünknél" - mondta Gera. "Megvoltak a helyzeteink, de sajnos kimaradtak. Talán másként alakulhatott volna a meccs, ha az első félidőben megkapjuk a Koumas buktatásáért járó jogosnak tűnő tizenegyest, bár ettől függetlenül is nyerhettünk volna.

A második félidőben például Koumasnak volt egy óriási kapufája az átadásom után, de volt egy ballábas lövésem is, amit csak üggyel-bajjal védett a Derby kapusa. Tipikus egygólos meccs volt, és sajnos mi kaptuk azt az egyet egy kontra végén, pedig a Derbynek nem sok lehetősége volt.

A meccs egyébként fantasztikus hangulatú volt, nagy öröm volt ennyi néző előtt játszani a Wembleyben, de rendkívül szomorú vagyok, hogy nem sikerült a remélt győzelem és a feljutás. Az én célom továbbra is az, hogy ősztől a Premier League-ben szerepeljek, de ez függ a csapatomtól is."

Angol lapértesülések szerint a WBA a tavalyi évvel ellentétben idén hajlandó lemondani azon kulcsembereiről, akik az élvonalban szeretnének futballozni. A lapok szerint Gera is esélyes lehet a távozásra, de a játékos egyelőre nem kívánta mindezt kommentálni.