Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy Ronaldo, Ronaldinho és Kaká nélkül szerepel a brazil labdarúgó-válogatott az idei Copa Americán, a dél-amerikai nemzeti csapatok kontinensbajnokságán, amelyet Venezuelában rendeznek meg június 26. és július 15. között.

A három nagy név egyként hiányzik a tavalyi - brazil szempontból felettébb sikertelen - vb után a kapitányi széket elfoglaló korábbi futballklasszis, Dunga frissen kijelölt 34 fős, bő keretéből, amelyben ugyanakkor helyet kapott több más, szintén Európában játszó kiválóság, így a Real Madrid csatára, Robinho és a Werder Bremen középpályása, Diego.

Dunga a Realtól az év elején az AC Milanhoz átigazoló Ronaldóval eleve nem számolt, az FC Barcelona sztárja, Ronaldinho, illetve a milánóiak világklasszisa, Kaká viszont levélben kért - és kapott - a brazil futballvezérkartól engedélyt a távolmaradásra, mivel hivatkozásuk szerint a Copa America már túlságosan megterhelő lenne számukra az őket amúgy is kizsigerelő európai futballszezon után.

Az új szakvezető, akinek ez lesz az első érdemi megméretése a nemzeti együttes élén, jövő kedden szűkíti 22 fősre keretét - olvasható a brazil szövetség (CBF) honlapján. A 34-es listán zömmel fiatal játékosok találhatók, de "hírmondónak" - Ronaldóék hiányában is - nyolcan megmaradtak a 2006-os németországi világbajnokságot megjárt együttesből: a már említett Robinhón kívül Ze Roberto, Fred, Cicinho, Gilberto, Mineiro, Gilberto Silva és Juan. A kevésbé tapasztalt labdarúgók között van az újonc Anderson, a Porto, és Afonso, a Herenveen játékosa, illetve a lajstromban fellelhetők olyan nevesebbek is, mint például Edmílson a Barcelonából, Julio Baptista az Arsenalból és Lincoln a Schalkéból.

A három legnagyobb ász távollétében mindenesetre nem lesz könnyű az elsőség megszerzése, ezáltal pedig a címvédés Brazília számára, amely a legutóbbi Copa Americán, Peruban diadalmaskodott. A főpróbát a következő napokban tartja a selecao: Dunga csapata pénteken, az újjávarázsolt Wembley Stadionban Anglia, majd 5-én, Dortmundban Törökország válogatottjával vív barátságos mérkőzést. Erre a két meccsre a kapitány - még vakációjuk előtt - meghívta mind Ronaldinhót, mind pedig Kakát.

Dunga bő kerete:
kapusok: Helton (FC Porto), Doni (AS Roma), Diego (Atletico Mineiro)
védők: Alex Silva (Sao Paulo), Alex (PSV Eindhoven), Juan (Bayer Leverkusen), Naldo (Werder Bremen), Marcelo (Real Madrid), Gilberto (Hertha), Maicon (Internazionale), Daniel Alves (Sevilla), Cicinho (Real Madrid), Edmílson (FC Barcelona), Edu Dracena (Fenerbahce), Kleber (Santos), Tiago Silva (Fluminense)
középpályások: Josue (Sao Paulo), Diego (Werder Bremen), Elano (Sahtar Donyeck), Mineiro (Hertha), Anderson (FC Porto), Fernando (Bordeaux), Gilberto Silva (Arsenal), Julio Baptista (Arsenal), Lincoln (Schalke), Morais (Vasco da Gama), Ze Roberto (Santos)
támadók: Robinho (Real Madrid), Vagner Love (CSZKA Moszkva), Jo (CSZKA Moszkva), Afonso (SC Herenveen), Fred (Lyon), Carlos Eduardo (Gremio), Rafael Sobis (Real Betis).