Vágólapra másolva!
Ismét egy laza szerkezetű, egymástól független töredékekből álló kisbolygópárost azonosítottak a szakemberek.
Vágólapra másolva!

A 90-es sorszámú Antiope kisbolygó a Themis kisbolygócsalád tagja, a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv külső részén kering. Az égitestet 1866-ban fedezte fel R. Luther, de csak 2000-ben került reflektorfénybe. Ekkor az adaptív optikájú, 10 méter átmérőjű Keck II. teleszkóppal sikerült megállapítani, hogy két, egymás körül keringő objektumból áll.

A két test azonban túl kicsi volt ahhoz, hogy közvetlen megfigyelésekkel részletesebben is tanulmányozni lehetett volna. Később a VLT-vel sikerült megállapítani, hogy mindkét objektum kb. 86 km átmérőjű, 171 km távolság választja el őket, és 16,5 órás periódussal keringenek egymás körül.

A pontos fizikai paraméterek megbecslésére csak 2005 májusában nyílt alkalom, amikor a két objektum a Földről nézve kölcsönösen elfedte egymást. A kérdéses időszakban lejátszódott okkultációkat hivatásos- és amatőrcsillagászok követték, hosszú adatsorokat nyerve.

Kiderült, hogy mindkét objektum ellipszoid alakú, lapultságuk 7% körüli, amely 86 km-es átmérő esetén 6 km-t jelent. A legfontosabb eredmény, hogy a két objektum az alakja alapján hidrosztatikus egyensúlyban van: formájuk tehát megegyezik azzal az alakkal, amelyet akkor vennének fel, ha folyékony halmazállapotuk volna.

A két égitest belső szilárdsága tehát kicsi lehet, feltehetőleg laza kőrakás jellegű. Átlagsűrűségükre 1,25 g/cm3 jött ki, ennek alapján anyaguknak körülbelül egyharmada üreges. A páros keletkezése pontosan nem ismert, feltehetőleg az ős-Themis kisbolygó kb. 2,5 milliárd évvel ezelőtti szétdarabolódásakor születtek. Ekkor a törmelékekből eleve két objektum állt össze, avagy egyetlen test alakult ki, majd az később tört ketté.

Forrás: Keck Obszervatórium

Az egymást 16,5 óránként megkerülő páros mozgásáról készített animáció (Keck Obszervatórium)

A páros azon égitestek sorát gyarapítja, amelyek sok lazán összeragadt töredékből állhatnak. Az ilyen objektumok megismerése gyakorlati szempontból is fontos: ha egy hasonló felépítésű és a Föld felé tartó kisbolygót el akarnánk téríteni egy robbantással, másként reagálna erre, ha összefüggő a belseje, és másként, ha csak töredékek laza halmazából áll.

Kereszturi Ákos