Vágólapra másolva!
A Premier League rajtja előtt a szakértők a Tottenham Hotspurt tartották a legalkalmasabbnak arra, hogy megtörje a négy nagy klub (Chelsea FC, Manchester United, Liverpool FC, Arsenal FC) monopóliumát a BL-helyekre, de a Spurs a gyenge szezonrajt miatt erre nem volt képes. A csapat viszont legalább ismét ötödik lett, és a vezetőség szerint ezúttal nem fognak úgy járni, mint tavaly nyáron, amikor nem tudták megtartani egyik legjobbjukat, Michael Carricket, hanem megőrzik értékeiket, és megpróbálnak még feljebb lépni.

A Tottenham éveken keresztül volt a Premier League "örök ígérete", a patinás londoni egyesület azonban egyszer sem tudott az első hatba kerülni az 1992-ben átkeresztelt angol első osztályban. Az előző szezonban aztán a holland Martin Jol vezérletével a gárda kis híján befutott a negyedik helyre, azonban az utolsó fordulóban egy ételmérgezés miatt kissé tartalékosan volt kénytelen kiállni a West Ham United ellen, elveszítette a meccset, és az Arsenal megelőzte.

Az ötödik hely azonban így is a klub legjobb szereplése volt 1990 óta, a szurkolók tehát optimisták voltak, és ez az első nyári igazolások után tovább fokozódott. A Spurs ugyanis nem sajnálta a pénzt, és nemzetközileg is ismert futballistákat vett az elefántcsontparti középpályás, Didier Zokora, vagy éppen a bolgár csatár, Dimitar Berbatov személyében. Úgy tűnt, hogy az egyesületnél valóban komolyan gondolják, hogy megpróbálnak betörni az első négybe, azonban augusztus elején a Tottenham eladta egyik kulcsemberét, a válogatott középpályást, Michael Carricket a Manchester Unitednek, ami még a magas vételár mellett is érthetetlen volt.

Jol mesternek nem sok ideje volt, hogy megoldja Carrick pótlását, és az első fordulókban a csapat messze elmaradt a várakozásoktól: első hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg, és a tabella alsó felében tanyázott. A Spursnek főleg a támadójátékkal akadtak gondjai, a szakvezető sehogyan sem találta meg az ideális csatársort, és a négy kiváló támadóját (Berbatov, Robbie Keane, Mido, Jermaine Defoe) szinte minden variációban kipróbálta, mielőtt megállapodott volna a Keane-Berbatov duóban. A bolgár is csak lassan szokta meg a Premier League ritmusát, a második fordulóban szerzett gólja után legközelebb csak a 14. játéknapon talált be.

A csapat azért lassan, de biztosan megindult felfelé, miközben az UEFA-kupában is állta a sarat. A Spurs az évet már a nyolcadik helyen zárta, de ekkor meg a védelemben akadtak gondok, mivel sorra sérültek meg a csapat hátvédei. A legnagyobb problémát a csapatkapitány, Ledley King sérülése jelentette, de kidőlt a sorbol a saját nevelésű Anthony Gardner és a nyáron vett Benoit Assou-Ekotto is. Calum Davenportért ráadásul bejelentkezett a West Ham United, és a jelek szerint Jol nem bízott benne, mert az utántpótlás-válogatott bekk el is igazolt a Kalapácsosokhoz - így azonban a télen a Tottenhamnek mindenképpen kellett vennie még egy védőt. A megoldás a portugál Benfica játékosa, Ricardo Rocha lett, aki ötmillió euróba került, az UEFA-kupában azonban nem léphetett pályára, mivel a lisszaboniakkal már szerepelt a sorozatban.

Ezzel együtt a londoniak fantasztikus tavaszt produkáltak: az UEFA-kupában ugyan kiestek a későbbi győztes Sevilla FC ellen, de a bajnokságban remekül hajráztak, utolsó 12 mérkőzésükből csak egyet veszítettek el, és végül ugyanúgy az ötödik helyen fejezték be a Premier League-et, mint egy évvel korábban. Külön érdekesség, hogy a Spurs a bajnokság közben egyszer sem állt ilyen előkelő helyen... Ugyan a csapat öt ponttal kevesebbet szerzett, mint az előző pontvadászatban, de a negyedik helyhez a legutóbbi idény teljesítménye is kevés lett volna, ráadásul ezúttal a nemzetközi porondon is jobban szerepelt a gárda.

A kérdés csak az, hogy a vezetőség miben látja a továbblépés feltételeit: ehhez optimális esetben a kulcsemberek megtartása, illetve erősítés szükségeltetik. Utóbbi már részben meg is történt, hiszen a Tottenham megvette a másodosztályú Southampton FC walesi balhátvédjét, Gareth Bale-t, akit több más nagy klub is meg akart szerezni. A mindössze 17 esztendős, de már nagyválogatott bekkért most 7,5 millió eurót kellett fizetni, de a vételár ennek a duplájára is emelkedhet a focista teljesítményének és a klub eredményeinek függvényében. Bale leigazolására azért volt szükség, mert az előző idényben az egyik legproblémásabb pozíció a védelem bal oldala volt: eleinte Assou-Ekotto szerepelt ezen a poszton, de ő decemberben megsérült, és a teljesítménye sem volt túl meggyőző. Ezt követően a koreai Lee Young Pyo játszott a védelem bal oldalán, de neki sem ment túl jól, ráadásul a szezon végén ő is kidőlt a sorból, így a bajnoki hajrában a balhátvéd posztján megfordult még az eredetileg jobbhátvéd Pascal Chimbonda, valamint Ricardo Rocha, Anthony Gardner és a fiatal, saját nevelésű Philip Ifil is. A drukkerek most abban bíznak, hogy Bale véglegesen megoldást jelent majd ebben a pozícióban.

Ami pedig a kulcsemberek megtartását illeti, a csapatkapitány Robbie Keane, illetve a középhátvéd Michael Dawson nemrég hosszabbította meg a szerződését, de a klub hívei leginkább attól tartanak, hogy Berbatovot nem sikerült megtartani. A bolgár csatár ugyanis a szezon második felében kiválóan játszott, és bár végül "csak" 12 találattal fejezte be a bajnokságot, szinten mindenkit lenyűgözött - a legtöbb "év csapata" választáson ott volt a legjobbak között. Ennek köszönhetően aztán pletykaszinten kapcsolatba hozták a Manchester Uniteddel és a Chelsea FC-vel is, de a Tottenham elnöke, David Levy kijelentette: szó sincsen arról, hogy a bolgár csatár távozna, mivel a Spursnek nincs szüksége arra, hogy évről évre eladja legjobbjait - éppen ellenkezüleg, az egyesület a következő idényben szeretne egy szinttel feljebb lépni.

www.global-soccer.eu