Vágólapra másolva!
A legtöbb nemzeti bajnokság már véget ért, de a hét végén sem pihentek a játékosok, hiszen az Európa-bajnokság selejtezőiben fordulót rendeztek, és emellett természetesen pár barátságos mérkőzést is játszottak. Álomcsapatunkban érdekes módon négy kelet-európai labdarúgó is található - sajnos magyar nincsen közöttük.

Kapus

Wayne Henessey (Wales): A walesiek szövetségi kapitánya, John Toshack nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a csehek elleni Eb-selejtezőre a fiatal Henessey-t állította be a kapuba, hiszen a Wolverhampton Wanderers portása újoncnak számított. A húszesztendős hálóőr azonban remekül védett, és a meccs egyik legjobbja volt, a csehek nem is tudták bevenni a kapuját.

Hátvédek

Gurkasz Szeitaridisz (Görögország): A magyar csapat ellen a helvétek jobbhátvédjének nem volt túl sok dolga hátul, így aztán kedvére mehetett fel a támadásokkal. Az egyik ilyen előretörése után gólt is szerzett, és később is rendre felbukkant a magyar tizenhatosnál.

Gabriel Tamas (Románia): Keleti szomszédunk Szlovéniában lépett pályára a hét végén, és nagyon fontos győzelmet aratott, amivel rögtön csoportja élére is ugrott. A hazai gárdának szinte egyetlen helyzete sem volt, amiben a román középhátvédnek nagy szerepe volt, arról nem is beszélve, hogy ő szerezte a vendégek első gólját.

John Terry (Anglia): A háromoroszlánosok Brazília ellen játszottak barátságos mérkőzést, ami bizony elmaradt a várakozástól, de ez legkevésbé sem Terryn múlott. A középhátvéd szinte hiba nélkül futballozott, ráadásul immár azt is elmondhatja magáról, hogy ő az első focista, aki az angol nagyválogatottban betalált az új Wembley stadionban.

Antonio Rukavina (Szerbia): A szerbek spanyol mestere, Javier Clemente, 19-re lapot kért, amikor a finnek elleni idegenbeli Eb-selejtezőn két újoncot is betett a kezdő tizenegybe, de egyikük sem okozott csalódást. Különösen a balhátvéd, Antonio Rukavina remekelt, aki januárban igazolt a Partizan Beogradba, és ott olyan jól játszott, hogy immár válogatottnak mondhatja magát.

Középpályások

Idan Tal (Izrael): A szentföldi csapat nem tett le arról, hogy története során először kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra, és az izraeliek ennek érdekében a hét végén idegenben győzték le Macedóniát. A találkozó kulcsembere a Boltonban légióskodó jobbszélső, Tal volt, aki kétszer is tökéletesen centerezett - mindkettő gólt eredményezett.

Thorsten Frings (Németország): A Nationalelftől mindenki gólzáporos győzelmet várt San Marino ellen, hiszen a németek az ősszel idegenben 13 gólt vágtak a miniállamnak. Most "csak" hat jött össze, és a germánok legjobbja a brémai középpályás, Frings volt, aki gólja mellett két gólpasszt is adott.

Rafael van der Vaart (Hollandia): Az Oranje ezúttal nem tétmeccsen lépett pályára, hanem barátságos mérkőzést játszott, mégpedig Dél-Koreában, és meglepően simán verte az Ázsia-kupára készülő koreaiakat. A hollandok mindkét találatát Rafael van der Vaart szerezte, aki a jelek szerint be akarja biztosítani a helyét a kezdő tizenegyben.

Jacek Krzynówek (Lengyelország): Az Eb-selejtezőkben jelenleg az összes csoportot figyelembe véve a lengyelek szerezték a legtöbb pontot, szám szerint 19-et. A hét végén Azerbajdzsánban sikerült nyerniük, köszönhetően elsősorban Krzynóweknek, aki előbb gólpasszt adott, majd maga is kétszer betalált.

Forrás: EPA

Csatárok

Alekszandr Kerzsakov (Oroszország): A szbornaja Andorrát fogadta, és az oroszoknak össze is jött a kötelező győzelem, amiért elsősorban Kerzsakovnak mondhatnak köszönetet. A Sevilla FC-ben légióskodó futballista röpke 50 perc alatt mesterhármast vágott, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Dimitar Berbatov (Bulgária): A bolgárok számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény a belaruszok elleni idegenbeli selejtezőn az Albánia elleni otthoni döntetlen után, és a válogatott kispadján most debütáló Sztanimir Sztoilov elégedett lehetett, hiszen fiai begyűjtötték a három pontot. A főszereplő Berbatov volt, aki a meccs mindkét találatát szerezte - az elsőt egy pazar szólót követően.

www.global-soccer.eu