Olcsóbb lett a Blu-ray-lejátszó

Vágólapra másolva!
Az amerikai piacon a Sony száz dollárral, vagyis közel húszezer forinttal csökkentette új generációs asztali DVD-lejátszójának árát, amely így feleannyiba kerül, mint fél évvel ezelőtti premierjekor.
Vágólapra másolva!

Az árcsökkentést követően a BDP-S300 típusjelzésű eszköz ötszáz dollárba, vagyis nagyjából 93 ezer forintba kerül, azaz olcsóbbá vált a Blu-ray (BD) lemezeket ugyancsak lejátszani képes PlayStation 3 játékgépnél. Ez utóbbit hatszáz dollárért lehet megvenni, s jelenleg a leginkább elterjedt BD-lejátszónak számít. Az eszköz olcsóbbá válását a gyártási költségek mérséklődése, illetve a technológia iránti egyre növekvő igény tette lehetővé - írja a BBC.

Az USA-ban a Blu-ray mellett a rivális HD DVD formátumban is kaphatók filmek, melyekhez már 300 dollárért lehet vásárolni Toshiba márkájú lejátszót. A hardvergyártók közül többek közt a Sony, a Dell, a HP és az Apple a BD-t támogatja, a HD DVD táborában a Toshiba mellett az NEC és a Sanyo található. A filmstúdiók közül sokan mindkét fajta lemezen kiadják filmjeiket, a HD DVD-t kizárólagosan támogató egyetlen nagy kiadó a Universal Pictures.

Míg a kétféle, egymással nem kompatibilis formátum a vásárlók dolgát teszi nehezebbé, az LG és a Samsung már bejelentette, hogy univerzális, mindkét fajta lemezt lejátszó eszközöket fog piacra dobni az idén. A Warner Bros filmstúdió a másik irányból közelíti a dolgot, Total HD néven olyan hibrid lemezt fejleszt, amelynek egyik oldalán Blu-ray, a másikon pedig HD DVD formátumban lehet majd rögzíteni a filmet.