Princz Gábor ismét üzletel

Vágólapra másolva!
Aktívan üzletel az első fokon felmentett egykori Postabank-vezér, aki ismét szalonképes. Az egykori Postabank-vezért tavaly júliusban mentették fel első fokon a hűtlen kezelés vádja alól - írja a manager magazin.
Vágólapra másolva!

Az ítélethez kapcsolódó dokumentumokban a vagyoni helyzetéről az olvasható, hogy alkalmi megbízásokból havi nettó jövedelme 300-500 ezer forint, három gyermeke után összesen 150 ezer forint tartásdíjat fizet havonta, összes vagyona két kocsi (egy négyéves A6-os Audi és egy ötéves Range Rover), illetve egy kéthektáros (forgalmi értéken félmillió forintot érő) szőlő Nemesgulácson. A manager magazin kíváncsi volt arra, hogy miből származhat Princz Gábor jövedelme.

A bírósági dokumentumok és a cégadattár szerint nincsen saját cége, csak olyan vállalkozások lelhetők fel, amelyek a volt felesége nevén vannak. Ezek közül információink szerint működésének fő terepéül a TE-ART Befektetési és Vagyonkezelési Részvénytársaság szolgálhat, amelynek jelenleg egyedüli részvényese Bartosik Ewa.

Princz későbbi felesége, Malek Andrea 1996-ban néhány hónapig fb-tagként megfordult a társaságban, 2005-től pedig egy darabig tulajdonrésze volt benne Bartosikkal közös lányának. Szintén tulajdonos volt 2004-től a Princz-féle Postabankkal máig vitatott üzleti kapcsolatokon keresztül milliárdos hasznot elérő Dunaholding Rt. első embere, Arató András érdekeltségébe tartozó Tarkus Kft. A TE-ART Rt.-be olvadt bele egyébként 2005-ben a 3 milliós törzstőkével üzleti tanácsadásra öt évvel korábban alapított Business Anatomy Kft. is, amelyet Princz ügyvezetőként jegyzett. A vállalkozást Lombos György - a Postabank egykori könyvvizsgálója, a Prudentia társtulajdonosa - auditálja, s látható főtevékenysége Kapolcson zajlik, ahol - a cég honlapja szerint - évek óta aktív résztvevői a Művészetek Völgye rendezvénynek.

Jelentős fejlesztéseket - például szabadtéri színpadok építését, fűthető rendezvénysátor létesítését, parkosítást - hajtottak végre. A cégadatok tanúsága szerint ezt a Konzumbanktól 2004-ben felvett 40 milliós jelzáloghitelből tették, de közel 30 millió forint támogatást nyertek falufejlesztés címen 2005-ben az I. Nemzeti fejlesztési tervből. A kapolcsi ingatlanok értéknövekményéből származik a saját tőke növekedése, ennek értéke ugyanis 2005-ben 233 millió forinttal haladta meg a jegyzett tőke 101 milliós összegét.

A cég bevételeinek nagy részét kitevő 138 millió forintos tanácsadási árbevételt látva szerettük volna megtudni, kik és mivel bízták meg Princzet. A városi legenda szerint az üzletember - amúgy jövedelmező - ingatlanüzleteket közvetít ki s hoz öszsze embereket.

A bulvársajtó többször megírta az elmúlt években, hogy sokat mozog Pécsett, s a hírek szerint jó barátságban volt Toller Lászlóval, ám az egykori polgármester balesete meghiúsított egy - elvileg PPP-konstrukcióban futó - belvárosi úthálózat-építést, amelynek kijárásához az önkormányzati ügyintézés állítólagos lassúsága miatt a közbenjárását kérte egy finanszírozásban részt venni kívánó, amúgy prudens pénzintézet.

Ennél többet azonban kitartó kérdezősködés árán sem sikerült megtudni, Princz Gábor pedig kérdésünkre nem kívánta kommentálni ezeket az értesüléseket. Így azt sem tudjuk megmondani, valójában mekkora vagyona lehet.