Új adórendszert akarnak a szakemberek

Vágólapra másolva!
Az adórendszeren minél előbb változtatni kell, a kérdés az, hogy 2008. január elsejére ez megoldható-e - fogalmazták meg a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal hétfői ülésének résztvevői.
Vágólapra másolva!

Magyarország romló versenyképessége szorosan összefügg az adórendszer gyengeségeivel, ezért szükséges lenne az adórendszer egyszerűsítését, a munkát terhelő adók csökkentését már 2008 januárjától elkezdeni - mondta Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a régió országai többségükben túljutottak az adóreformon, ezért bennünket is sürget az idő.

"A külföldi befektetők számára már nem elég vonzerő az adókedvezmény vagy a javuló infrastruktúra, ezért a gazdasági környezeten kell változtatni" - mutatott rá Parragh László.

Hasonló véleményen volt Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke és Lőrincze Péter, a Trigránit alelnöke is. Lőrincze Péter emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában már eltörölték az osztalékadót, ezért a vállalkozások csak nyereségadót fizetnek. Bojár Gábor az adóreform 2008. évi indítását ugyancsak sürgető feladatnak nevezte, hozzátéve, hogy a jövő évet feltehetően a népszavazás tematizálja, így az adóreform kérdése háttérbe szorulhat.

Magyarország versenyképessége hónapról hónapra romlik, így már 2008 is messze van, nem szólva egy esetleges 2009. évi adóreformról - figyelmeztetett Bienerth Gusztáv, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke.

Zara László, az Adó- és Könyvvizsgálói Egyesület elnöke, az adószekció vezetője elmondta: több témában szükség van hatástanulmányokra, kiterjesztve azokat a régióra is. Ilyen terület az adóbázis kiterjesztésének lehetősége, az átalányadók, közte az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) pozitív és negatív hatása az adóbevételekre. Ugyanez fokozottan érvényes az ingatlanadóra, vizsgálni kell, hogy milyen körben lehetne bevezetni és milyen adminisztratív költségekkel jár - tette hozzá Zara László.

Az adóadminisztráció csökkentését az is indokolja, hogy Magyarországon a vállalkozások 94 százaléka 200 millió forintnál kisebb éves árbevétellel rendelkezik - jelezte Zara László, aki úgy vélte, hogy a kettős könyvelési szabályt csak 700 millió forint feletti árbevétel mellett kellene kötelezővé tenni.

Az államigazgatásból delegált több résztvevő arra mutatott rá, hogy a magyar jogrendszeren nem tud "átfutni" fél év alatt egy komplett adóreform.

Török Ádám akadémikus, a kerekasztal elnöke úgy látja, hogy megfelelő hatástanulmányok szükségesek az adórendszer reformjának komplett kialakításához, s ezek beépítése után lehet hozzákezdeni az adóreformhoz.