Vágólapra másolva!
Remekeltek a magyarok a hagyományos zágrábi nemzetközi úszóverseny nyitónapján: Szepesi Nikolett és Cseh László aranyat, Kovács Ágnes - és Cseh - ezüstöt, Dara Eszter pedig bronzot érően teljesített a Golden Bear elnevezésű viadal szombati programjában. 

A Kőbánya SC kiválóságai közül a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Cseh produkciója azért is kívánkozik az élre, mert 200 m vegyesen 1:59.96 perces versenycsúccsal diadalmaskodott, 50 m háton pedig másodikként ért célba 25.82 másodperccel. Szepesi Nikolett 200 m háton bizonyult a leggyorsabbnak, a 2:12.91 perces produktum új medencerekordot ért, 50 m háton pedig 4. lett (29.87 mp).

Az olimpiai, vb- és Eb-győztes Kovács Ágnes 100 m mellen idei legjobbjával rukkolt elő, az 1:10.21 perc ezúttal a második helyre volt elég. Ugyanebben a számban Reményi Diána a negyedik lett (1:11.83 p). Dara Eszter 100 m pillangón állhatott fel a dobogó alsó fokára 1:00.85 perces produkciójának eredményeképpen.

Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője a következőképpen értékelt: "A gyerekek várakozáson felül jól úsztak, egyáltalán nem vártam tőlük már most ilyen jó eredményeket, hiszen szinte valamennyien ezúttal először versenyeztek 50-es medencében. Hétfőtől a Margitszigeten kezdődik az érdemi munka, ezért is örülök, hogy már az edzőtábor előtt mindannyian remekeltek az Arany Medvén."