Nő az áramfogyasztás, fogynak a klímák

Vágólapra másolva!
Az utóbbi napok rendkívül meleg időjárása miatt megugrott a hazai villamosenergia-fogyasztás, a klímaberendezések elterjedése már csaknem akkora áramfelhasználást generál, mint a téli fűtési időszaké.
Vágólapra másolva!

Vinkovits András, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a hazai villamosenergia-rendszer terhelése már a múlt héten elérte a 6000 megawattot, sőt volt olyan pillanat, amikor 6100 megawattra is felment. Összehasonlításként közölte: tavaly ugyanebben az időszakban, a 24. héten, amikor mérsékeltebb, átlagos 23-24 Celsius-fok volt a napi csúcshőmérséklet, 5500 megawatt körül alakult a rendszer terhelése.

A vezérigazgató hozzátette: a Mavir az előre jelzett kánikulai napokhoz igazította heti kapacitástervét, a hazai villamosenergia-rendszert nem éri felkészületlenül a hőség miatt megnövekedett áramfogyasztási igény.

Az áramtermelő erőművek tevékenységének összehangolását nehezíti, hogy ilyenkor nyáron folynak a karbantartási munkák, és az importlehetőségek is beszűkültek, mivel a kelet-európai régióban több termelőkapacitás is leállt, emiatt nőttek az árak.

A forró napok energiaellátását viszont megkönnyíti, hogy a paksi atomerőműben épp szünetel a karbantartás, emiatt mind a négy áramtermelő blokk üzemel. Vinkovits András szerint nem kell tartani attól, hogy a villamosenergia-rendszer nem lesz képes kielégíteni a fokozott igényeket.

A nagy meleg miatt ezekben a hetekben háromszor-négyszer annyi klímaberendezést értékesítenek a hazai barkácsáruházak, mint tavasszal, és tekintettel a kánikulára, slágertermék a medence is.

A Praktikernél elmondták, hogy június elejéig inkább a beépíthető, úgynevezett split klímákat keresték a vevők, ami egyben azt is jelenti, hogy a klímaszerelőknek még van kapacitásuk. Amikor a beszerelést már csak hosszú időre tudják vállalni, megélénkül a mobil klímák iránti igény is. A Praktikernél a tavaly értékesített összes klíma, illetve hűtőberendezés és ventilátor 70 százalékát adták már el az idén az első félévben.

Reiter László, az OBI Hungary ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a szezon majdnem 2 hónappal korábban indult, mint tavaly. Ezekből a termékekből már márciusban olyan forgalmat regisztrált a vállalat, mint tavaly májusban. Ez részben a korán jelentkező meleg időnek tulajdonítható, részben pedig a változó fogyasztói igényeket jelzi. A termékskálán belül elsősorban a nagyon kedvező árfekvésű termékek, illetve a kifejezetten magas minőségű és ennek megfelelően magas árszintű termékek iránt a legnagyobb az érdeklődés.