Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes két játszmában nyert az új-zélandi Marina Erakovic ellen az angol nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első körében, Wimbledonban.  A viadal honlapja szerint a magyar játékos ellenfele a második körben a brit Sarah Borwell lesz.

Ugyancsak diadalmaskodott Nagy Kyra, aki három játszmában, meccslabdát hárítva nyert a német Sabine Klaschke ellen. A magyar teniszező rövidítésben vesztette el az első szettet, majd a másodikban ellenfelének 5:3-nál két meccslabdája is volt, ám riválisa mindkettőt hárította és végül egy újabb rövidítésben kiegyenlített. A döntő játszmában Klaschke teljesen összeomlott és a magyar tetszés szerint nyerte a gémeket.

Nagy ellenfele a második körben a cseh Barbora Zahlavova Strycova lesz. A feljutáshoz három győzelem szükséges. Czink Melinda alanyi jogon szerepel a 128-as főtáblán.

Eredmények, női egyes, selejtező, 1. forduló:
Szávay Ágnes - Erakovic (új-zélandi) 7:5, 6:3
Nagy Kyra - Klaschke (német) 6:7 (2-7), 7:6 (7-2), 6:0

A világranglista 19. helyén álló Vera Zvonarjova nem épült fel teljesen csuklósérüléséből, így nem vehet részt a bajnokságon. Az orosz klasszist - aki a francia nyílt viadalt is kényszerült kihagyni - a kanadai Aleksandra Wozniak helyettesíti majd.

A szervezők azt is bejelentették, hogy a Williams testvérek, Venus és Serena a női párosra szabad kártyát kaptak, mert az Amanda Elliott, Katie O'Brien brit kettős előbbi csuklósérülése miatt visszalépett. A Williams nővérek 2000-ben és 2002-ben megnyerték a wimbledoni tornán a párost.