Hackerek ostromolják Amerikát

Vágólapra másolva!
 Több mint 800 hackerbetörést, vírustámadást és egyéb súlyos biztonsági problémát észleltek az utóbbi két évben az Egyesült Államokban a terrorizmus elleni belföldi erőfeszítéseket irányító, az internetes fenyegetéseket is elhárítani hivatott belbiztonsági minisztérium számítógépes hálózataiban.    
Vágólapra másolva!

A minisztérium vezető tisztviselői az ügyben zajló kongresszusi vizsgálat során elmondták: egy ízben jelszavak ellopására alkalmas és illetéktelen hozzáférést biztosító eszközöket is találtak a minisztérium két belső számítógépén. Szerdai hírügynökségi beszámolók szerint más esetekben a parti őrség, valamint az úgynevezett szállítási biztonsági hatóság számítógépes állomásain olyan idegen programokra leltek, amelyekkel ismeretlenek adatokat kíséreltek meg külső helyekre kijuttatni. Nem egy esetben jelentették laptopok eltűnését, és a minisztérium honlapjaira többször betörtek.

A képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke, a demokrata párti Bennie Thompson szerint ezek a gondok aláaknázzák azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a vállalatok és privát szervezetek hálózati biztonságának fokozására irányulnak.

"Ami a minisztérium saját rendszerében történik, arról tanúskodik, hogy ezek a törekvések nem vezetnek célra" - mondta. Egy június végén nyilvánosságra hozandó kormányzati jelentés szerint a virtuális támadások veszélyeztetik a belbiztonsági minisztérium titkos adatállományának épségét. Scott Charbo, a tárca információs főhivatalnoka arról igyekezett meggyőzni a képviselőket, hogy a minisztérium mindent megtesz a gondok kiküszöbölésére, a támadások megelőzésére. A 2005-ben és 2006-ben rögzített biztonsági gondok nemcsak a minisztérium székhelyén történtek, hanem több alárendelt hatóságnál is, például a parti őrségnél, a szövetségi rendkívüli helyzetek ügynökségénél, valamint a vám- és határvédelmi hivataloknál.

A demokrata párti Jim Langevin képviselő leszögezte, hogy a kormányzat számítógépes rendszereibe való illetéktelen behatolások és az adatlopások a legsúlyosabb gondok közé tartoznak, amelyekkel Amerikának szembe kell néznie. Azonnali megoldást igénylő fenyegetésről van szó - tette hozzá. Minisztériumi tisztviselők elmondták: számos esetben külső behatolók úgy juthattak hozzá titkos információkhoz, hogy az illetékesek nem megfelelő módon vagy nem biztonságos e-mail rendszereken keresztül továbbították vagy vitatták meg azokat.