Idén is nyár végén lesz a Moziünnep

Vágólapra másolva!
Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Moziünnepet, amikor Magyarország 86 mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a nyár végén, augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között ünnepelhetjük majd A Mozit.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy filmeket pótolhatja majd be a néző, de számos premier előtti bemutatóban és különleges meglepetésben is része lesz. Olyan filmek kerülnek vissza a vászonra, mint a Fedőneve: Pipő című családi mozi, a Suskind nagysikerű regényéből készült Parfüm, az akciódús Taxi 4 vagy a számos díjat nyert Bábel és a Királynő.

Idén hét premierfilm kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba: Az Igen, akarom? egy francia romantikus vígjáték Alain Chabat-val és Charlotte Gainsbourg-ral a főszerepben. A másik, Zűrös páros című francia vígjátékban Christian Clavier és Daniel Auteuil Párizsból Londonba utaznak, hogy egy felettébb veszélyes akció végére járjanak. Majd 28 héttel később egy halálos vírus szedi áldozatait Londonban. A Hajlakk-ban Nicole Blonsky, John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer ropják, hisz dúl a rock and roll és a tupírláz a hatvanas évek eleji Amerikában.

Derek Jarman egyik leghíresebb filmje, a Caravaggio a reneszánsz művészről szól, aki halálos ágyán gondolatban végigjárja kalandos élete különböző állomásait. A Kisfiam című lélektani dráma a San Sebastian-i filmfesztivál fődíjával és a legjobb női főszereplő díjával (Marie Kremer) büszkélkedhet. A Láthatatlan-ban Nicket félholtra verik a srácok, aki eztán szellemként bolyong, és versenyeznie kell az idővel: ha a nyomozók időben megtalálnák a halál szélén lévő testét az erdőben, még visszatérhet az élők világába.

Premier előtt lesz majd látható Terry Gilliam új filmje, a Tideland, a Waitress című romantikus vígjáték és a Tini nindzsa teknőcök. Bohumil Hrabal keserédes regénye, az Őfelsége pincére voltam Jiri Menzel rendezésében kerül a mozikba. A Moziünnep alatt három magyar film is bemutatkozik: Kamondi Zoltán új filmje, a Dolina, Tarr Bélától A londoni férfi, valamint Tóth Tamás filmje, a Farkas.

A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken túl idén is közönségtalálkozók, "felkonf"-ok, sztárjegyszedők és számos egyéb meglepetés színesítik majd a programot. További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről a Moziünnep honlapján találhatók.

Forrás: Moziünnep