Vágólapra másolva!
A Foroszban zajló Aeroszvit 2007 szuperverseny harmadik fordulójában vereséget szenvedett az éllovas Alekszej Shirov a sereghajtó Loek van Welytől. A szicíliai védelem Najdorf-változatában a spanyol nagymester egy divatos folytatásban már a 13. lépésben tisztet áldozott, de Van Wely jól védekezett, majd ellentámadása átütött. Három játszma már a megnyitás után remivel végződött, a negyedik pontosztozkodás már csatában született meg. Az ukrán Pavel Eljanov sötéttel nyert a kockázatosan játszó román Liviu-Dieter Nisipeanuval szemben.

A kettős győzelemmel rajtoló Alekszej Shirov túlzottan nagy kockázatokat vállalt a szicíliai védelem Najdorf-változatának nagy ismerőével, Loek van Welyvel szemben. A spanyol sakkozó a szupernagymesterek közül kiemelkedik vállalkozó stílusával, eredeti elgondolásaival, de sokszor el is bukja a bonyodalmakat. A jól ismert tisztáldozatért világos kezdeményezést kap, a sötét király elveszti sáncolási lehetőségét. A variban láthatóan otthonos Loek hidegvérrel védekezett, majd ellentámadása átütött.

A forduló másik győzelmét Pavel Eljanov aratta. Az ukrán nagymester is megőrizte hidegvérét a maga mögött minden hidat felégetve támadó román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen. Három játszmában megnyitáselméleti párbajokat láttunk, de sötéttel állták a sarat, s pontosztozkodások születtek a Karjakin-Rublevszkij, a Szvidler-Dominguez és a Sasikiran-Ivancsuk partikban. Igazolta az elméleti értékelést a negyedik összecsapás is, Oniscsuk és Jakovenko küzdelme örökös sakkal ért véget.

A 3. forduló eredményei:
Szvidler (orosz, 2736) - Dominguez (kubai, 2678) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 24)
Shirov (spanyol, 2699) - Van Wely (holland, 2674) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 29)
Karjakin (ukrán, 2686) - Rublevszkij (orosz, 2680) döntetlen (Szicíliai védelem, 27)
Nisipeanu (román, 2693) - Eljanov (ukrán, 2686) 37 (Vezérindiai védelem, 0 - 1)
Sasikiran (indiai, 2690) - Ivancsuk (ukrán, 2729) döntetlen (Benoni védelem, 28)
Oniscsuk (amerikai, 2663) - Jakovenko (orosz, 2708) döntetlen (Vezércsel, 44)

A verseny állása:
1-4. Vaszilij Ivancsuk, Dmitrij Jakovenko, Szergej Karjakin és Alekszej Shirov 2 pont
5-9. Krishnan Sasikiran, Peter Szvidler, Dominguez Perez Lenier, Alekszander Oniscsuk és Pavel Eljanov 1,5
10-11. Szergej Rublevszkij és Loek van Wely 1
12. Liviu-Dieter Nisipeanu 1

Szvidler,P (2736) - Dominguez Perez,L (2678)
Elfogadott vezércsel [D29]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.Ve2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 Hc6 9.e4 b5 10.Fb3 Hd4 11.Hxd4 Vxd4 12.Fe3 Ve5 13.Fxc5 Vxc5 14.Hc3 Fb7 15.Bac1 Bc8 16.Vd2 Vb4 17.e5 Hg4 18.Vg5 0-0 19.h3 Hh6 20.He2 Hf5 21.Bxc8 Bxc8 22.Bd1 h6 23.Vg4 Ve4 24.Vxe4 és döntetlen

Shirov,A (2699) - Van Wely,L (2674)
Szicíliai védelem [B99]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Hbd7 8.Vf3 Vc7 9.0-0-0 b5 10.Fd3 Fb7 11.Bhe1 Fe7 12.Vg3 b4 13.Hd5 exd5 14.exd5 Kd8

Az adatbázisokban számtalan parti található. Világosnak az áldozott tisztért ellenjátéka van, a sötét király helyzete bizonytalan.

15.Hc6+ Fxc6 16.dxc6 Hc5

Sötéttel többször játszották meg 16...Hb6-ot, az egyik gyors világos siker: 17.Fh4 Ff8 18.Vf3 d5 19.Fe4! Kc8 20.Fxd5 Fd6 21.Fxf7! Vxf7 22.Bxd6 Vxa2 23.Be7! és sötét feladta a 23...Va1+ 24.Kd2 Hc4+ 25.Ke2 Hxd6 26.Vh3+ Kb8 27.c7+ Kb7 28.c8V+ Kb6 29.Vc7+ Kb5 30.Be5+ Hd5 31.Vhd7 matt az egyik lehetséges változat láttán, Berg-Kristensen, 2006-ban játszott partiban.16...Vxc6-ra 17.Fxf6!? Hxf6 18.Vxg7 Bg8 19.Vxf7 Ve8 20.Vb3 Bxg2 Luther-Schneider, Isztambul 2003 játszmában világos 21.Vxb4 Vc6 22.Va5+ Ke8 23.Vf5-tel kezdeményezéshez juthatott volna. 17...Fxf6-ra 18.Fe4 Va4 19.Fxa8 Vxa2 20.Bxd6 Vxb2+ 21.Kd1 Vb1+ 22.Ke2 Vxc2+ 23.Kf1 Vc4+ 24.Bd3 Be8 25.Bed1 Fd4? 26.Fd5! Vb5 27.Fc6! Vxc6?! 28.Bxd4 Be7 29.Bxb4 és világos nyerésre állt egy 2004-ben játszott partiban.

Forrás: [origo]

17.Fc4

Shirov hosszas gondolkodás után eltért a 17.Fh4 folytatástól 17...Ff8?-ra 18.Fc4 Ba7 19.Fd5 a5 20.Be3! Vc8 21.Bde1 és Kotronias megnyerte a partit Lesiege ellen a 2002-es montreali tornán. 17...Bg8 18.Fxh7 Bh8 19.Vxg7 Bxh7 20.Vxf6 Bxh4 21.Vxf7 Bh8 22.Be5 Ha4 23.Be6 Hc5 24.Be5 Ha4 25.Be3 Ba7 26.Bde1 Be8 27.f5 Vxc6 28.f6 Vxg2 29.fxe7+ Kd7 30.Bg3 Va8 31.Bg6 Hc5 32.Bd1 Hb7 33.Ve6+ Kc7 34.Bg4 a5 35.Bc4+ és sötét feladta, Kotronas-Schneider, Korinthos op. 2004.

17...Hfe4 18.Ve3 f5 19.g4 g6 20.gxf5 gxf5 21.Bd5 Fxg5 22.fxg5 Bf8 23.Bf1 Vxc6 24.Bdxf5 Bxf5 25.Bxf5 Ve8 26.Bf7 Bc8 27.Bxh7 Ve5 28.g6

Világosnak már nincs védelme., pl. 28.Bf7 d5 29.g6 Ha4 30.c3 bxc3 31.b4 c2 32.Bf8+ Ke7 33.Va7+ Ke6 34.Vf7+ Kd6 az egyik lehetséges nyerés.

28...Ha4 29.g7 Vxb2+ és világos feladta

Karjakin,S (2686) - Rublevszkij,S (2680)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Vf3 Fe7 10.Vg3 0-0 11.Fh6 He8 12.Fd2 a5 13.e5 a4 14.b3 axb3 15.axb3 Bxa1 16.Bxa1 f6 17.f4 g6 18.Ve1 fxe5 19.fxe5 Hg7 20.Ha4 c5 21.Fe3 d4 22.Fh6 Fb7 23.Fe4 Fxe4 24.Vxe4 Va8 25.Ve1 Vb7 26.Hb2 Ba8 27.Bxa8+ és döntetlen

Nisipeanu,LD (2693) - Eljanov,P (2686)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vc2 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.e4 d5 8.Hc3 Fxc4 9.Fxc4 dxc4 10.0-0-0 c6 11.Ff4 Ha6 12.a3 b5 13.He5 Vc8 14.Fg5 0-0 15.h4 Bb8 16.Ve2 Vb7 17.h5 h6 18.Ff4 c5 19.d5 b4 20.Ha4 bxa3 21.Vxc4 exd5 22.exd5

Forrás: [origo]

22...Hb4 23.bxa3 Hbxd5 24.Kc2 Hxf4 25.gxf4 Vc8 26.Bd3 Bb7 27.Be1 Hxh5 28.Hg6 Be8 29.Bd5 Hf6 30.Bde5 Fd6 31.Bxe8+ Hxe8 32.Vd5 Vd7 33.Hxc5 Fxc5 34.Vxd7 Bxd7 35.Bxe8+ Kh7 36.He5 Bc7 37.Kb3 Fxf2 38.Bg8 és világos feladta

Sasikiran,K (2690) - Ivancsuk,V (2729)
Benoni védelem [A70]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 d6 5.Hc3 exd5 6.cxd5 g6 7.h3 Fg7 8.e4 0-0 9.Fd3 b5 10.Fxb5 Hxe4 11.Hxe4 Va5+ 12.Hfd2 Vxb5 13.Hxd6 Va6 14.H2c4 Bd8 15.Ff4 Hd7 16.0-0 Hb6 17.Hxb6 Vxb6 18.Hxc8 Baxc8 19.Bb1 Vb7 20.d6 Ff8 21.Vd2 Fxd6 22.Fxd6 Bc6 23.b4 cxb4 24.Bxb4 Vd7 25.Bd1 Bxd6 26.Vxd6 Vxd6 27.Bxd6 Bxd6 28.Ba4 és döntetlen

Oniscsuk,A (2663) - Jakovenko,D (2708)
Vezércsel [D39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 c5 7.e5 cxd4 8.Hxd4 Va5 9.exf6 Fxc3+ 10.bxc3 Vxg5 11.fxg7 Vxg7 12.Vd2 0-0 13.Fxc4 Bd8 14.Ve3 Fd7 15.0-0 Hc6 16.Hf3 He7 17.He5 Hg6 18.f4 Hxe5 19.fxe5 Fc6 20.g3 Bd7 21.Bf6

A Shulman-Van Wely parti elemzésekor javasolták. Az említett partiban 21.Bf4 Kh8 22.Baf1 Bad8 23.Fe2 Vg5 24.h4 Vh6 25.Vf2 Bd2 26.Bxf7 Bg8 27.Bf4 Bxa2 28.Ve3 Vg6 29.g4 Vh5 és remi lett a vége.

21...Bad8 22.Fe2 Bd2 23.Bf4 Kh8 24.Bd4 B2xd4 25.cxd4 f5 26.exf6 Vxf6 27.Bd1 Fd5 28.Bf1 Vg7 29.Bf4 Bf8 30.Bh4 Bf7 31.a3 b6 32.Bg4 Vf6 33.h4 a5 34.Bf4 Vg7 35.Bg4 Vf6 36.Bf4 Vg7 37.Bxf7 Vxf7 38.Ve5+ Kg8 39.Vb8+ Vf8 40.Vxb6 Vxa3 41.Vd8+ Kg7 42.Vg5+ Kf8 43.Vf6+ Kg8 44.Vg5+ és döntetlen