Zárkózottak a magyar fogyasztók

Vágólapra másolva!
A magyar fogyasztó különbözik a nyugati vagy akár a többi kelet-közép-európai fogyasztótól. Nem érdeklik az olyan globális kérdések, mint a G8 szerepvállalása a harmadik világ segélyezésében vagy a terrorizmus veszélye, annál inkább fél az inflációtól és az árak elszabadulásától.
Vágólapra másolva!

A magyar fogyasztót a lokális politika, a politikus szerepe foglalkoztatja leginkább, s eljutott egy magába forduló, zárkózott szintre, ráadásul a többi országhoz képest alacsony (a lakosság kétharmada) a saját kultúráját, közegét igazán elfogadók aránya - írja a Napi Gazdaság. Erről Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója beszélt tegnap, az először megrendezett Magyar fogyasztó konferencián, amelyen a 8300 milliárd forint forgalmat lebonyolító kereskedelmi szektor jelentős része képviseltette magát. Leszögezte: Magyarországon is megjelentek a nyugati trendek, mint a különféle elektronikai szerkentyűkkel rohangászó "mobilis" fogyasztók vagy a mindenre nyitott vevőközönség, de a fogyasztói társadalom 30 százaléka alapvetően tévénéző, zárkózott. Nehéz a gyártóknak ezt a típust megszólítania, de nem lehetetlen.

Kozák még egy fontos tényezőre hívta fel a figyelmet: a társadalom öregszik, ami a fogyasztás szempontjából ugyan nem mellékes, de nem is baj, ám a magyar idősödő fogyasztó nem új célokat tűz ki maga elé, mint a nyugati, hanem arra készül, hogyan építse le kapcsolatrendszerét és felkészül a fogyasztói rendszerből való kilépésre.

Az élelmiszer- és termékbiztonság jelenleg a legfőbb fogyasztóvédelmi kockázat - mondta Alexa György, a parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke, aki ismételten felvázolta a kormány 2007-2013 közötti időszakra elkészült fogyasztóvédelmi koncepcióját. Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője pedig a magyar fogyasztó tudatosságáról beszélt. Szerinte mindinkább átgondoltan vásárol a magyar, de sok munka van még a vásárlók valódi tudatosságra nevelésével. A fogyasztói attitűd változását számokkal támasztotta alá, tavaly például 100 ezerről 111 ezerre nőtt az ügyfélszám, és egyre többen preventív jelleggel keresik a főfelügyelőséget, nem panasszal.