Szexről és drogról csevegnek a tinik a neten

Vágólapra másolva!
A szakemberek szerint aggasztó, hogy a tizenévesek beszélgetéseiben következetesen jelen vannak a tiltott szerek, amelyek fogyasztását egymás között legitimálják.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai drogprevenciós hálózat felmérése szerint minden tizedik online üzenetváltásban szó van drogról vagy szexről a tizenévesek között - számol be róla a CBS. A hír talán önmagában nem is olyan nagy hír, a Caron Treatment Centers munkatársai azonban főleg a következmények miatt aggódnak.

A CBS újságíróit egy olyan tinédzser avatta be a fiatalok titkaiba, aki már az elvonót is megjárta kokainfüggősége miatt. A 19 éves Lucky O'Donell kimondottan azért kezdett el internetezni, hogy megtudja, hogyan juthat kábítószerhez, és rendszerint a beszerzéssel kapcsolatos találkákat is chaten beszélte meg a barátaival.

A drogprevenciós szervezet munkatársai szerint emellett az is veszélyes lehet, hogy a tinik rendszerint nem ítélik el a drogozást, sőt: saját virágnyelvükön hencegnek a piás-drogos bulikról, amivel egyenesen gerjesztik a fogyasztást. Legtöbben ugyanis soha nem ismerik el, hogy nagyon kiütötték magukat, vagy hogy rosszat tettek, sőt, a hangadók számára legközelebb mindig az a cél, hogy még jobban beálljanak.

A Caron Treatment Centers munkatársai ezért azt javasolják a szülőknek, hogy figyeljenek oda arra, kivel és miről társalognak csemetéik az interneten - bár az egyes szerekre vagy a berúgásra használt kódszavak miatt nem is olyan könnyű megérteni, hogy valójában miről lehet szó.