Élő show-ra készül az MTV

Vágólapra másolva!
Holnap kiderül, melyik dal az elmúlt ötven év legkedveltebb slágere. A százperces élő adást pénteken közvetíti a Millenáris Parkból a nemzeti főadó. A műsorvezetők - ahogy a műsor követői megszokhatták - Korda György és Harsányi Levente.
Vágólapra másolva!

Utolsó állomásához érkezett a Csináljuk a fesztivált! című produkció. A döntőt élőben közvetíti az m1 a Millenáris Parkból június 29-én, pénteken 20.10-től. "A régi, de örök slágereket mai előadókkal idézhették fel újra az 50 éves Magyar Televízió nézői. Pénteken kiderül, melyik dal a legnépszerűbb" - mondta Pusztay András, az m1 műsorigazgatója.

Már az adás elején szavazhatnak az érdeklődők a 12 slágerre sms-ben és telefonon a megadott dalok kódjaival. A hat állandó fellépő (Tóth Vera, Péter Szabó Szilvia, Szinetár Dóra, Szolnoki Péter, Pély Barna, Ördögh Tibor-Csipa) mellett Stohl András, Kozma Orsi, Keresztes Ildikó, Csonka András, Gallusz Niki, Falusi Mariann is fellép.

A döntős dalok közül a legtöbb szöveget Szenes Iván írta, hiszen az Úgy szeretném meghálálni, a Nem csak a húszéveseké a világ, a Próbálj meg lazítani is ott van a mezőnyben. Két előadóművész - akik már nem lehetnek jelen - két-két slágere is bent van: Cserháti Zsuzsa Kicsi gyere velem, Boldogság gyere haza, illetve Máté Péter Elmegyek, Te ott állsz az út végén című örökzöldjei. Az egyetlen duettet, a Holnap hajnalig-ot a színészházaspár, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán adja elő.

Tavaly az [origo] Álomsláger-választásán olyan dalok jutottak be a Top 10-be, mint a Valami véget ér a Bonanza Banzaitól, Presser Gábor Nagy utazás-a, a Republic 67-es út-ja, a Tankcsapda Mennyország Tourist-ja vagy a Gyöngyhajú lány az Omegától - a győztes végül Máté Péter Elmegyek című szerzeménye lett.