Vágólapra másolva!
Carlos Tevez, a West Ham United argentin válogatott labdarúgója a Real Madridban szeretne futballozni.

A spanyol Punto Radiónak nyilatkozva többek között arról beszélt, hogy legszívesebben a királyi gárdában folytatná pályafutását.

Egyúttal jelezte, hogy a Real Madrid részéről mostanáig nem kereste meg senki, és jelenleg ajánlatokra vár, melyek közül a legjobbat fogja kiválasztani.

A gólerős támadónak komoly érdemei vannak abban, hogy a West Ham bennmaradt az angol élvonalban. A londoni alakulatban az idényben nyújtott teljesítménye alapján meg is választották az év játékosának.

Silvio Berlusconi, az AC Milan mindenható elnöke kijelentette, hogy szívesen leigazolná Adrianót, a városi rivális Internazionale brazil labdarúgóját. "Mindig is kedveltem a játékát, ráadásul úgy gondolom, hogy a Milan brazil játékosai miatt egy percig sem lenne gondja a beilleszkedéssel" - nyilatkozta a klub első embere.

Forrás: EPA

Ha valóra válik Berlusconi álma, akkor Ronaldo, Adriano és Kaká együtt játszhatna

Berlusconi ugyanakkor hozzátette: legnagyobb vágya továbbra is az, hogy Andrij Sevcsenko visszatérjen az együtteshez, ám ez egyelőre úgy tűnik nem jön össze, hiszen Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos orosz tulajdonosa túl sokat kér az aranylabdás támadóért.

Az elnök kitért még más "kacsákra" is és egyértelműen válaszolt: Kakát nem adja el a Real Madridnak, míg Antonio Cassano és Emerson érkezését kizártnak tartja.