A vártnál is kevesebb CD fogyott tavaly

Vágólapra másolva!
Tavaly világszerte tovább csökkent az eladott CD-k száma, méghozzá a vártnál is nagyobb mértékben - derül ki egy friss lemezipari elemzésből.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) által nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2006-ban összesen 1,7 milliárd CD-t vásároltak világszerte, szemben egy évvel korábbi 1,9 milliárddal.

A legális zeneletöltések száma ugyan megduplázódott tavaly, de ez még korántsem húzza ki a lemezipart a bajból.

"Míg a letöltések száma a vártnak megfelelően nőtt, a hagyományos formátumú lemezekből a vártnál is kevesebbet adtak el" - idézi a BBC John Kennedyt, az IFPI elnökét. "Sajnos ugyanez a trend látszik folytatódni 2007-ben is. A vártnál nagyobb mértékben csökken az eladott hagyományos hanghordozók száma, különösen az Egyesült Államokban, de most már Nagy-Britanniában is."

Kennedy azt is hozzátette még, hogy az online letöltések további 50 százalékos emelkedését várják ettől az évtől is.

Szó esett az illegális letöltésekről is, melyekről természetesen nincs pontos kimutatás, de az IFPI becslése szerint világviszonylatban egy legálisan letöltött fájlra húsz illegális jut. Bár Kennedy szerint "a zene népszerűbb, mint valaha", a lemezipar megszenvedi a kalózkodást, beleértve az illegális CD másolást is.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség elnöke szerint ugyanakkor a megoldás csak karnyújtásnyira van, és ehhez kérte a kormányok és az internetszolgáltatók segítségét, és azt is hangsúlyozta, hogy a szervezet komoly erőfeszítéseket tett a hallgatók felvilágosítása érdekében.