A szív vizsgálata az űrben

Vágólapra másolva!
Egy képfúziónak nevezett módszer segíthet abban, hogy a hosszú űrutazások során is pontos diagnózist sugározhassanak a Földre az űrhajósok egészségi állapotáról.
Vágólapra másolva!

A hosszú űrutazások során felmerülő egészségügyi problémák egyik hátulütője, hogy a legénységben nagy valószínűséggel nincs egy adott témakörben speciális gyakorlattal bíró orvos. Emellett feltehetőleg nem áll rendelkezésre a pontos diagnosztizálásra szolgáló bonyolult berendezés.

A NASA annak a fejlesztésén dolgozik, hogy miként lehetne több földi orvost is bevonni egy-egy probléma megoldásába, emellett miként lehet a beteg állapotáról minél pontosabb információkat továbbítani.

A munka keretében a NASA a salinas-völgyi egészségügyi intézettel (SVMHS) együttműködve fejleszt egy speciális eljárást, amellyel az űrutazás során az asztronauták szíve vizsgálható. Ennek keretében első lépésként még a Földön, a számítógépes tomográfia módszerével, CT-berendezéssel készítenek térbeli modellt a páciens szívéről. Ez a felhasznált röntgensugarak miatt igen nagyfelbontású lesz.

Az ilyen berendezések azonban túlságosan nagyok és nehezek ahhoz, hogy megérje a világűrbe is felvinni őket. Ezért az űrben egyszerű ultrahangos műszert használnak - ennek azonban sokkal gyengébb a felbontása, így diagnosztizálásra kevésbé használható. Az új módszer lényege, hogy az ultrahangos felvételt a korábban CT-vel készült, részletes térbeli modellre vetítik, így jobban körvonalazható a probléma.

A technológia nem csak az esetleges egészségügyi problémák diagnosztizálásában használható. Az a kevéssé ismert folyamat is nyomon követhető vele, hogy az emberi szervezet és a szív miként alkalmazkodik a súlytalansághoz. Emellett rádióizitópos nyomonkövetéssel az izmok működését is tanulmányozhatják, amely a súlytalanságban erősen eltér a földfelszínen jellemzőtől.

A módszert a Földön az Antarktiszon elszigetelten dolgozó kutatóknál is alkalmazzák majd, és erősen leegyszerűsített változatát talán a kereskedelmi repülés során, az utasszállító gépek fedélzetén végzett diagnosztizálásban, avagy a fejlődő országok orvosokban szegény vidékein is felhasználhatják. További tesztelésére a Nemzetközi Űrállomáson nyílik majd lehetőség. Ha a képfúziónak nevezett technológia beválik, a módszert a szívvel kapcsolatos diagnosztizálás után egyéb szervek tanulmányozására is ki akarják terjeszteni.

Kereszturi Ákos