Minden korábbinál távolabbi galaxist találtak

Vágólapra másolva!
Új megfigyelések alapján az első galaxisok - és bennük az első csillagok - már 500 millió évvel a Nagy Bumm után megjelentek.
Vágólapra másolva!

Az anyag fejlődéstörténetének megértése szempontjából fontos megismerni, hogy a Nagy Bumm után mennyi idővel születtek meg az első galaxisok és bennük az első csillagok. Közel 300 ezer évvel a kezdőpillanat után az Univerzum hőmérséklet annyira alacsony lett, hogy az anyag atomokká állt össze. Innen kezdve egészen az első csillagok kialakulásáig - fényforrás hiányában - mai ismereteink alapján a Világegyetem sötét volt (az Univerzum úgynevezett sötét korszaka).

Richard Ellis (Caltech) és kollégái a 10 méter átmérőjű Keck II teleszkóppal a Világegyetem legelső galaxisainak próbáltak a nyomára akadni. A három éve tartó munka keretében egy közelebbi, ún. előtér-galaxishalmaz gravitációs terét felhasználva azonosítottak néhány minden korábbinál messzebb lévő objektumot.

Az előtér-galaxishalmaz szerencsés térbeli helyzete nyomán felénk fókuszálta a távoli objektumok sugárzását, és azt mintegy 20-szorosan fel is erősítette (ún. gravitációslencse-hatás). Így sikerült hat olyan rendkívül távoli és halvány sugárforrást azonosítani, amelyek mindössze körülbelül 500 millió évvel léteztek a Nagy Bummot követően.

A hat objektum olyan ősi galaxis lehet, amelyekben aktív csillagkeletkezés zajlott, amikor sugárzásuk útnak indult - ekkor a Világegyetem kora a jelenleginek mindössze 4%-a volt. Az ezt megelőző megfigyelések alapján, főleg a Spitzer-űrteleszkóp infravörös adataiból kiindulva, az első nagyobb galaxisok megszületését a kezdőpillanatot követő 800-1000 millió évvel feltételezték.

Forrás: Kneib, Ellis, CALTECH Digital Media Center

Néhány objektum kora, illetve a nekik megfelelő vöröseltolódás. A most felhasznált, gravitációslencse-hatást kifejtő csillagváros 11,2 milliárd éves, míg a fókuszált távoli galaxisok 0,5 milliárd évesek voltak, amikor sugárzásuk elindult (Kneib, Ellis, Caltech)

A jelenlegi megfigyelés tehát még távolabbra tolja az első csillagvárosok születésének időpontját. Az elmúlt évek megfigyelései alapján a korai Univerzumban sokkal gyorsabban zajlottak bizonyos folyamatok, mint azt eddig feltételezték. Jelenleg úgy fest, hogy nem csak az első csillagok kialakulása volt gyorsabb a korábban feltételezettnél, hanem a csillagközi anyag fémtartalmának növekedése is sebesebben zajlott. Részben ezzel függ össze, hogy a Napunknál sokkal idősebb csillagok körül is születhettek bolygók.

Kereszturi Ákos