Vágólapra másolva!
Eredményes hétvégét tudhatnak maguk mögött a P-Nívó-Betonexpressz 2000 kerékpárosai. A szabadkai születésű Dér Zsolt pénteken és szombaton Szerbia országúti bajnokságain vett részt, amelyeken előbb egy ezüst-, majd egy aranyérmet szerzett.

Az első magyar kontinentális klub kerekese az egyéni időfutamban a második helyen végzett, majd megnyerte a hosszú távú országos bajnokságot, így egy éven keresztül a szerb bajnoki mezt viselheti majd valamennyi országúti versenyen. Dér Zsolt sikere a P-Nívó-Betonexpressz 2000 huszadik diadala volt ebben az esztendőben.

Jól szerepelt Szlovákiában a klub U23-as sora: a 23 évnél fiatalabbak Világkupa-futamán, a GP Bradlón a korcsoport magyar bajnoka, Haiszer Ákos a negyedik, a Szerb körversenyen fehér trikós Cziráki István pedig a hatodik helyen ért célba, mindketten fontos ranglistapontokat szereztek Magyarországnak.

A P-Nívó-Betonexpressz 2000 versenyzőire a következő időszakban az év legfontosabb versenyei várnak, ezen a héten a Gemenci Nagydíj következik, majd a Tour de Hongrie és a klub két saját versenye, a GP P-Nívó (augusztus 4.) és a GP Betonexpressz (augusztus 5.) szerepel a programban, valamennyi verseny beletartozik az UCI Europe Tour-sorozatába, vagyis olimpiai kvalifikációs pontokat lehet szerezni rajtuk.