Vágólapra másolva!
A francia élvonalból érkezik a bajnok DVSC-TEVA új szerzeménye, hiszen a hajdúsági klub szerdán négyéves szerződést kötött Rudolf Gergellyel, aki eddig a Nancy labdarúgócsapatában szerepelt.

A 176 centi magas, 1985-ben született csatár hét éve került a Nancyba, ahol kijárta a klub futballakadémiáját, majd profi szerződést kapott, az első csapatban 14-szer lépett pályára.

"Herczeg Andrást az utánpótlás válogatottból ismerem, az ő segítségével kerültem kapcsolatba a DVSC-vel. Nem akartam a Nancy-ban maradni, mert a gárda edzője nem számított rám. Úgy gondoltam, a Loki az a csapat, amelynél minden körülmény adott, hogy csak a futballra koncentrálhassak.

Célom természetesen az, hogy minél több mérkőzésen léphessek pályára és minél több gólt szerezzek" - mondta Rudolf, akinek játékengedélye még nem érkezett meg, így nem léphet pályára a szerdai és szombati Szuperkupa-mérkőzéseken a Budapest Honvéd ellen.