Vágólapra másolva!
A címvédő olasz női teniszválogatott nagy csatában 3-2-re verte a franciákat, s ezzel bejutott a döntőbe a Fed-kupa Világcsoportjában. A másik ágon Oroszország szintén a legkisebb különbséggel győzte le az Egyesült Államok válogatottját.

A Castellaneta Marinában rendezett olasz-francia elődöntős párharc első napja után 1-1-re állt az összecsapás, majd a vasárnapi első egyest követően - Amélie Mauresmo győzelme révén - vezetéshez jutottak a vendégek.

A folytatásban Francesca Schiavone hozta a Tatiana Golovin elleni meccsét is, kiegyenlített, így következhetett a mindent eldöntő páros, amelyben háromjátszmás küzdelemben az olaszok bizonyultak jobbnak, kiharcolva ezzel az ismételt döntőbe jutást.

A másik ágon a vendég oroszok diadalmaskodtak az amerikai elődöntőben, így olasz-orosz finálét rendeznek majd szeptemberben.

A négy egyes mérkőzés után döntetlenre állt a csata a Vermont állambeli Topnotchban, így következhetett a Venus Williams, Lisa Raymond és a Nagyja Petrova, Jelena Vesznyina duó összecsapása. A meccs kiélezett küzdelmet hozott, a vendégek kettőse végül két szoros szettben diadalmaskodott.

Világcsoport, elődöntő:
Olaszország - Franciaország 3-2
Mara Santangelo - Amélie Mauresmo 7:6 (7-5), 0:6, 4:6
Francesca Schiavone - Tatiana Golovin 6:4, 2:6, 7:5
Mara Santangelo, Roberta Vinci - Severine Bremond, Nathalie Dechy 4:6, 6:1, 6:2

Egyesült Államok - Oroszország 2-3
Venus Williams, Lisa Raymond - Nagyja Petrova, Jelena Vesznyina 5:7, 6:7 (1-7)
Meilen Tu - Nagyja Petrova 1:6, 2:6
Venus Williams - Anna Csakvetadze 6:1, 6:4

A döntőt szeptember 15-16-án rendezik.