Vágólapra másolva!
Érdekes nyilatkozatot tett minap a Chelsea FC portugál mestere, José Mourinho, aki kijelentette: szerinte a következő idényben öt csapat is versenyben lehet a bajnoki címért Angliában. Mourinho a Tottenhamet is az aranyesélyesek közé sorolta, és tény, hogy a legutóbbi szezonban az ötödik helyen végzett csapat papíron jól erősített a nyáron, és egyelőre kulcsembereit is megtartotta.

A Spurs a legutóbbi két pontvadászatban egyaránt az ötödik pozícióban végzett: a 2005-2006-os szezonban csak az utolsó fordulóban maradt le a negyedik helyről, a legutóbbi idényben viszont a gyengébb rajt után remek hajrájának köszönhetően szerezte meg ezt a helyezést - a bajnokság során egyszer sem állt olyan jól, mint az utolsó játéknapon. A holland mesternek, Martin Jolnak tehát sikerült állandósítania a gárdát a közvetlen élmezőny mögött, a következő pontvadászatra pedig adott a feladatat: betörni a legjobb négy közé, és kiharcolni a Bajnokok Ligájában való szereplést.

Ehhez alapvetően két feltételnel kell teljesülnie: az erősítés mellett meg kell tartania a gárda kulcsfiguráit. Sokak szerint az előrelépés a 2006-2007-es idényben azért nem jött össze a londoniaknak, mert az utóbbi feltételt nem sikerült megvalósítania, hiszen a Tottenham eladta válogatott középpályását, Michael Carricket a Manchester Unitednek. Most a bolgár csatár, Dimitar Berbatov volt a legkapósabb a futballpiacon, hiszen az egy évvel korábban megvett futballista pazar első szezont produkált a Premier League-ben, és a támadót az angol bulvárlapok rögtön kapcsolatba is hozták a Chelsea-vel, illetve a MU-val is, de ezeknek a híreknek nem volt sok valóságalapjuk - a jelek szerint Berbatov marad a Tottenhamben.

Ami az erősítést illeti, az első új szerzemény kilétére már május végén fény derült, a klub ugyanis szerződtette a másodosztályú Southampton FC fiatal walesi balhátvédjét, Gareth Bale-t. A még mindig csak 17 esztendős játékos nem volt olcsó, a Spursnak most 7,5 millió eurót kellett fizetnie érte, de a focista teljesítményétől függően a jövőben ez akár a duplájára is nőhet. A balbekk szerződtetése azonban jól mutatta, hogy az egyesület igyekszik posztra igazolni, hiszen a legutóbbi idényben a gárdának a balhátvéd pozíciójában akadtak gondjai: Benoit Assou-Ekotto nem vált be, a koreai Lee Young Pyo pedig sérüléssel bajlódott. Bale hosszútávon megoldhatja ezeket a gondokat.

A következő igazolás személye viszont némileg meglepő volt, hiszen a csatárposzton Jolnak az előző szezonban a bőség zavarával kellett megküzdenie, elvégre a két helyre Berbatov mellett Robbie Keane, illetve az angol válogatott Jermaine Defoe pályázott. Ennek ellenére a Tottenham megvette a legjobbak közül frissen kiesett Charlton Athletic támadóját, Darren Bentet, ráadásul klubrekordnak számító összegért: a Spurs 24,5 millió eurót adott ki érte, vagyis Bent több pénzbe került, mint Thierry Henry...

A korábbi rekordot egyébként az ukrán Szerhij Rebrov tartotta, akit még 2000-ben 16,3 millióért vett meg a Spurs. Sokan azt gondolták, hogy Bent leigazolása egyben azt jelenti, hogy a Tottenham megválik Jermaine Defoe-től, hiszen a csatár már a legutóbbi szezonban is panaszkodott a kevesebb játéklehetőség miatt, azonban Defoe egyelőre maradt a Spursnél, és saját elmondása szerint nem is akar távozni, hanem meg akar küzdeni a kezdő tizenegybe kerülésért. Ez egyébként dícséretes elhatározás, de lehet, hogy a focista karrierjét illetően nem a legbölcsebb döntés.

Bent megvételével azonban még mindig nem ért véget a Tottenham költekezése, hiszen július elején további 12 millió eurót adott ki a klub, mégpedig ismét egy védőért. Az AJ Auxerre francia utánpótlás-válogatott középhátvédje, Yoanes Kaboul került ennyibe, akinek megszerzésével immár a védelem tengelyében is négy, gond nélkül bevethető focistája lett a klubnak (a másik három a csapatkapitány Ledley King, Michael Dawson és Ricardo Rocha). A Spurs ezen kívül még négymillió euróért megvette a fiatal francia középpályást, Adel Taarabtot is, aki már tavasszal is a csapatban játszott, de akkor még csak kölcsönben az RC Lens-tól. Ráadásul a Tottenham közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Hertha BSC támadó középpályását, Kevin-Prince Boatenget: a két klub már megegyezett a vételárban, ami 7,5 millió euró körül lehet, a londoniaknak immár csak a focistával kell megállapodásra jutniuk.