Házimozi egy szemüvegben

Vágólapra másolva!
Japán fejlesztés a házimozis szemüveg: a fejen viselhető eszköz akkora képet közvetít használójának, mintha az egy 165 centiméteres átlójú óriástévé előtt ülne.
Vágólapra másolva!

A Tech.co.uk beszámolója szerint a Mikimoto Beans nevű japán cég terméke már augusztustól kapható lesz a szigetországban nagyjából hatvanezer forintnak megfelelő összegért. Az iTheaterV egy szemüvegszerűen viselhető eszköz, amelybe két miniatűr folyadékkristályos kijelzőt építettek be.

Mivel ezeket közvetlenül a használó szeme előtt helyezik el, viselője ugyanakkora képet lát maga előtt, mintha egy 165 centiméteres átlójú televíziót nézne két és fél méteres távolságból.

Az eszköz a 70 grammos, fülhallgatót is tartalmazó "szemüveg" mellett egy zsebrevágható központi egységet is tartalmaz, ehhez pedig egy olyan kábel jár, amellyel a kütyüt a mellékelt kábellel iPod Video lejátszókhoz lehet csatlakoztatni. Az iTheaterV-vel akár két-három átlagos hosszúságú filmet is meg lehet nézni egymás után, akkumulátorról ugyanis 4-5 órás üzemidőt biztosít.