Új munkahelyekre is telik a milliárdokból

Vágólapra másolva!
Magyarország számára a 2013-ig rendelkezésére álló 22,4 milliárd euró uniós támogatás több mint 10 000 milliárd forint fejlesztést tesz lehetővé. Ilyen mértékű célzott fejlesztésre még soha nem volt lehetősége Magyarországnak Az elkövetkező hónapokban a kiemelt projekteken túlmenően több mint 2000 milliárd forintos támogatásra ír ki a kormány páylázatot.
Vágólapra másolva!

A kormány által szerdán elfogadott 2007-2008. évi akciótervekben 2800 milliárd forint európai uniós forrás és a hozzá kapcsolódó önrész felhasználása szerepel - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Kifejtette, az akciótervekben szereplő források felhasználása részben pályázati úton, részben kiemelt projektek révén történik. A kormány szerdán 191 darab kiemelt projekt támogatásáról döntött maximum 388 milliárd forint értékben. Velük 6 hónapon belül szerződést lehet kötni. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a szerződéskötés előtt szigorú költségvizsgálatot végeznek, és igyekeznek a költségeket csökkenteni, hogy spórolni lehessen.

A kormány szerdai ülésén további 80 beterjesztett kiemelt projektnél egyetértett a beruházás megvalósításával, de továbbfejlesztésre javasolja ahhoz, hogy a támogatáshoz jussanak. A 80 továbbfejlesztendő kiemelt projekt maximum 190 milliárd forint támogatást kaphat. A továbbfejlesztés során kidolgozott projekteket szeptembertől ismét be lehet nyújtani, amelyek támogatásáról novemberben születik döntés.

Bajnai elmondta, hogy a 191 támogatásra javasolt projekten belül 117 projekt alsóbbrendű utak fejlesztésére irányul. Az alsóbbrendű út fejlesztést célzó 117 kiemelt projektben 882,4 kilométer út épül 49,3 milliárd forint támogatással. Utalt arra, hogy az észak-alföldi régió szeptemberben adja be az alsóbb rendű utakra vonatkozó kiemelt projekt-javaslatát.Forrás: [origo]

A tájékoztatón elhangzott: további mintegy 50 támogatott kiemelt projekt országos jelentőségű, helyhez nem kötődő programokhoz - például oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, egészségügyhöz - kapcsolódik. A többi helyhez köthető országos jelentőségű kiemelt projekt.

Bajnai Gordon elmondta, hogy a 80 támogatható, de továbbfejlesztésre javasolt kiemelt projekten belül 6 javaslat alsóbbrendű utak fejlesztésére irányul, 74 pedig egyéb - például turisztikai, helyi környezetvédelmi - projekt.

A miniszter megerősítette, hogy az idén mintegy 200 darab pályázati kiírás lesz az uniós források felhasználására az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, ebből már 40 jelenleg is elérhető. Az év végéig 150 pályázati kiírás megjelenése várható mintegy 1100 milliárd forint keretre.

Megvalósulhat egyebek mellett Budapesten a Budavári Palota műemléki épületeinek, területeinek felújítása. A Budavári Palota ingatlanegyüttesének újjáélesztése magában foglalja egyes világörökségi védelem alatt álló műemlék rekonstrukcióját.

Ugyancsak megújul a műemlék Szépművészeti Múzeum. Méghozzá a mélyföldszinti részeit alakítják át egy új térszint alatti épületrész hozzáépítésével. Ezzel olyan látogatóközpont jön létre, mely elősegíti a múzeum és a Hősök tere látogatóinak nagy tömegű és igényes fogadását. A térszint alatti szárny a múzeum új főbejárataként funkcionál majd.

Megszépül a fővárosi Liszt Ferenc Zeneakadémia is. Az új épület számos feladat megfelelő elhelyezésére ad lehetőséget. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum is kap pénzt. Az örökségvédelmi beruházások mellett a közösségi infrastruktúra fejlesztéseként a belső közlekedtetést segítő, korhű úgynevezett skanzenvasút is épül.

A Balaton-partra is jut a milliárdokból. A balatonfüredi reformkori városrészt és a Jókai Mór Emlékmúzeum épületeit újítják meg.

A fejlesztések közé sorolták Hajdúszoboszlót is. A felújított létesítmény Európa legnagyobb fürdőkomplexumának részeként jön létre, de önálló bejárattal, a fürdő többi részétől elkülönülten is működtethető, egész éves nyitva tartással. Fedett és zárt összeköttetéssel bír a gyógyászat épületével. Az esztergomi Bazilika környezetében lévő pincerendszer is kapott pénzt.

Munkahelyteremtést, vállalkozások letelepítését szolgáló beruházás indul Miskolcon a Mechatronikai Parkban. A csaknem 70 hektár nagyságú zöldmezős területen két ütemben alakítanak ki épületeket a vállalkozások letelepülésére. Jelenleg zajlik az autópálya-bekötőút I. szakaszának kivitelezése, amely lehetővé teszi a terület külvárosi szakaszról történő megközelítését, városon belüli elterelő út révén.

Térségi Rehabilitációs Központ létesül majd Sárváron. A sárvári önkormányzati kórház teljes korszerűsítésével és egy új épületszárny kialakításával regionális szerepkörű komplex rehabilitációs központ jöhet létre a jelenleg fekvőbeteg-szakellátást végző gyógyintézmény területén.

Vizek mennyiségi és minőségi védelmének fejlesztése indul a Duna völgyében, amely érinti a Duna-Tisza közi Homokhátságot. A tervezett tározók, valamint a természetközeli vízrendezési fejlesztések egyaránt szolgálják a vízhiányos térség vízkészleteinek megőrzését és az aszályos időszakok kedvezőtlen hatásainak mérséklését.

[origo]/MTI