Vágólapra másolva!
Szokás szerint ismét a francia bajnokság kezdődik leghamarabb az európai topligák közül, és ahogy az elmúlt években, a legfőbb kérdés most is az, hogy meg tudja-e előzni valamelyik gárda az immár sorozatban hatszoros bajnok Olympique Lyont. A legutóbbi pontvadászatok történései nem erre utalnak, a szakértők egyedül az Olympique Marseille-t tartják képesnek arra, hogy megszorongassa az OL-t - a középmezőnyben viszont az előző szezonhoz hasonlóan óriási küzdelem várható majd az európai kupaszereplést érő helyekért.

Az Olympique Lyon immár hat éve egyeduralkodó a Ligue 1-ben, és évről évre egyre nagyobb különbséggel végzett az élen - nem csoda, hogy ismét a címvédőt tartják a pontvadászat legnagyobb esélyesének.

A klubnál azonban a nyáron nagy változások történtek: az, hogy a játékoskeretből több klasszis is távozott, nem volt meglepetés, elvégre az elnök, Jean-Michel Aulas transzferpolitikája már évek óta a sztárok eladására épül, de a kispadra is új szakvezető érkezett Alain Perrin személyében, aki a jelek szerint változtat a csapat évek óta megszokott taktikáján.

A Lyon a 4-3-3-as felállásra alapozva nyerte aranyérmei nagy részét, ám az új szakvezető inkább a 4-4-2-t favorizálja. Az előkészületi mérkőzések alapján a gárda gyorsan hozzászokott a váltáshoz, és az új taktika legnagyobb nyertese a cseh csatár, Milan Baros lehet, aki az előző felállásban nem nagyon találta a helyét, most viszont elkaphatja a fonalat.

Érdekesség egyébként, hogy a számszakilag kevesebb csatár ellenére ez a taktika még offenzívabb szellemű lehet, mint az előző, hiszen a középpálya két szélén kifejezetten támadó felfogású játékosok szerepelnek - a jobb oldalon például a klubrekordnak számító összegért, 16 millió euróért megvett Kader Keita. A lyoni drukkerek szerint ráadásul a saját nevelésű játékosok közül Hatem Ben Arfa és Karim Benzema is most érhet be igazán.

A címvédő legnagyobb vetélytársa az Olympique Marseille lehet, amely a legutóbbi pontvadászatban is második lett - igaz, 17 pontos hátránnyal. Bármennyire is meglepően hangzik, az OM immár 14 éve nem nyert semmilyen trófeát, és bár a nyáron elveszítette egyik legnagyobb klasszisát, a középpályás Franck Ribéryt, a drukkerek ennek ellenére is rendkívül optimisták.

Forrás: EPA

Samir Nasri (fehérben) a Marseille-drukkerek új kedvence

Ribéry ugyanis már az előző bajnokságban is sokat hiányzott sérülés miatt, a szurkolók pedig új kedvencet találtak a saját nevelésű játékmester, Samir Nasri személyében, akit a nyáron szintén csábítottak külföldre, de a Marseille-nek őt sikerült megtartani. Szintén a kikötővárosban maradt Djibril Cissé, aki a legutóbbi idényben csak kölcsönben játszott a klubnál, és kilencmilliós vételárával ő volt a nyár legdrágább szerzeménye az OM-nél.

A vezetők a nyáron egyébként elsősorban a középpályát igyekeztek megerősíteni, hiszen érkezett Karim Ziani az FC Sochaux-ból, Benoit Cheyrou az AJ Auxerre-ből, valamint Boudewijn Zenden a Liverpool FC-ből - de a védelmet sem hanyagolták el, hiszen megszerezték az AS Monaco focistáját, Gael Givet-t. Kérdés, hogy a csapat hogyan bírja a Bajnokok Ligájával járó kettős terhelést - a prioritás alighanem a bajnokság lesz a klub számára, de a Lyonnal szemben ez is kevés lehet.