Elton John bezáratná az internetet

Vágólapra másolva!
A veterán popzenész szerint a net megöli a zenét, és az embereknek nem otthon kellene gubbasztaniuk, hanem felállni a gép elől, és szóba állni egymással.
Vágólapra másolva!

Az idén hatvan éves zenész az internetet hibáztatja azért, mert manapság nem születnek jó zenék - adta hírül brit Sun pletykalap. Sir Elton John szerint ugyanis a netezés miatt az emberek "nem járnak el otthonról, és nincsenek együtt, hogy új dolgokat alkossanak". Ehelyett mindenki otthon, a számítógép előtt készíti el a saját felvételeit, "ami néha rendben van, de nem sok jót vetít előre egy hosszú távú művészi vízió tekintetében", sőt, Elton szerint egyenesen "egyfajta vég kezdete".

A zenész ezért azt tanácsolja, ahelyett, hogy mindenki "otthon ül és blogot ír", inkább ki kellene menni az utcára tüntetni, sőt, egyenesen "az egész internetet be kellene zárni öt évre, és megnézni, milyen alkotások születnek az alatt", mert jelenleg egyszerűen "túl sok a technológia". Az idős mester mentségére szolgáljon, hogy korábban maga is beismerte: ő a világ egyik legnagyobb technofóbja, és sem mobilja, sem iPodja vagy más kütyüje nincsen.

Ennek ellenére a hatvanadik születésnapján adott koncertet élőben közvetítették az általa bezárásra ítélt információs szupersztrádán is, de beszólásával Elton talán még az internetnél is jobban leszólta a mai zenészeket, mondván: míg a hetvenes években hetente jött ki tíz jó lemez, addig ma egy év alatt sem lehet tíz valamire valót találni. A veterán popsztár korábban az illegális zeneletöltések ellen is felemelte a hangját.