Vágólapra másolva!
Felesége nem engedi el Sir Alex Ferguson vezetőedzőt az angol bajnok Manchester United utolsó két felkészülési labdarúgó-mérkőzésére.

A tiltás miatt míg a csapat a belfasti Glentorannál és a skót Dunfermline-nál vendégszerepel, a 65 éves mesternek otthon kell maradnia.

"Mondtam Cathynek, hogy el kell utaznom, de közölte, hogy csak barátságos meccsekről van szó, úgyhogy inkább segítsek a költözködést szervezni" - jelentette ki a skót szakember.

Forrás: EPA

Sir Alex kénytelen lesz telefont ragadni, ha tudni akarja, mit játszott csapata

Ferguson ugyanakkor a jó oldalát is hangsúlyozta a "szobafogságnak": "Két elég kényes találkozóról lett volna szó, ugyanis édesapám a Glentorant erősítette, jómagam pedig 1964-től 1967-ig a Dunfermline-ban játszottam."

Az MU vasárnap a Reading ellen kezdi meg a 2007/2008-as bajnoki idényt.