Vágólapra másolva!
Lontay Balázs ezüstérmet szerzett férfi kardban a bangkoki Universiadén, miután a döntőben 15-11-re kikapott az orosz Alekszej Jakimenkótól.

Lontay szépen menetelt a nap során, az elődöntőben az orosz Venjamin Resetnyikovot búcsúztatta 15-12-vel, majd a fináléban az a Jakimenko következett, aki a negyeddöntőben Nagy Pált ejtette ki. A csapatban világ- és Európa-bajnok orosz vívó a fináléban biztosan nyert.

Szintén a kardozóknál Decsi Tamás - Nagy Pálhoz hasonlóan - a negyeddöntőben kapott ki, éppen Lontaytól. Nagy Zsolt a 32 között vérzett el. A viadal honlapja szerint a női tőrözők mezőnyében Berta Adrienn a 16, Varga Gabriella és Gémesi Tekla a 32 között búcsúzott.

A cselgáncsozó Farkas Bálint a 100 kg-os súlycsoportban hetedik lett, miután a nyolcaddöntős vereségét követően a vigaszágon két sikeres csata után kikapott.

A légpisztolyos Pál Balázs a 21., Németh János pedig a 31. lett a 10 méteres számban. A kisöbű szabadpuskában a Veres Ádám, Herczegh Szabolcs, Somogyi Péter összeállítású magyar csapat a 12. helyen zárt.

Az úszó Takács Krisztián 50 m pillangón 24.89 mp-cel ugyan megnyerte selejtezős futamát, ám nem jutott a 16 közé, ehhez nyolc századdal gyorsabban kellett volna teljesíteni a távot.

Papp Krisztina a női 5000 méteres síkfutás döntőjében nem ért célba. A Tatár Borisz, Antunovic Dunja vegyespáros utóbbi betegsége miatt nem tudott kiállni, és ezért kiesett.

A magyar küldöttség a párbajtőröző Rédli András és sportlövő Pál Balázs révén eddig két aranyérmet, valamint három ezüstöt (Hidvégi Vid lólengés, Hetrovics Marcell gyűrű, Lontay Balázs kard) szerzett az egyetemisták és főiskolások világjátékán.