Stratéga kerülhet a gazdasági tárca élére

Vágólapra másolva!
Találgatás - így kommentálta a Világgazdaságnak miniszteri várományosi posztját Kákosy Csaba, a GKM kabinetfőnöke. Kákosy neve már korábban is felvetődött több más lehetséges jelöltével együtt Kóka János utódjaként a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élén.
Vágólapra másolva!

A lap úgy tudja, hogy nem csak a miniszteri poszton lesz változás, új államtitkár váltja a jelenlegit, Garamhegyi Ábelt, aki más, fontos beosztás kap. Ő lesz ugyanis a külgazdasági területet koordináló kormánybiztos, és Garamhegyi egyben átveszi a külgazdasági szakállamtitkári posztot is Merényi Miklóstól, aki római magyar nagykövetként folytathatja pályafutását.

Ami Kákosy Csabát illeti, tulajdonképpen természetes választás lenne, hiszen Kóka saját maga nevezheti meg utódját, ő pedig már három éve dolgozik együtt Kákosyval. Ráadásul tavaly megszűnt a közigazgatási államtitkári poszt, s ezt a feladatot szintén a kabinetfőnök látta el, azaz kvázi miniszterhelyettesként dolgozott eddig is. Az is lehetséges előrelépésére utalhat, hogy a GKM honlapján, a vezetőket bemutató névsorban Kákosy a harmadik a sorban. Ám ennél is "árulkodóbb", hogy ő volt az, aki elkészítette a GKM középtávú stratégiáját és annak negyedévekre lebontott intézkedési tervét.

"Filozófiájából" pedig sokat elárul maga a stratégia. A minisztériumok közül eddig egyedüliként a GKM-nél készült ilyen középtávú stratégia, illetve annak éves intézkedési terve. Ez pedig megteremti a tárca tevékenységének nyilvánosságát, átláthatóságát és nem utolsósorban számonkérhetőségét. Lehetővé teszi emellett a dolgozók teljesítmény szerinti elbírálását, miután munkatársakra lebontva, határidőkhöz kötve rögzítik a jövőben a feladatokat. Egyben hozzájárul a hatékonyabb és költségtakarékosabb munkavégzéshez - ugyanis ennek az aprólékos tervezésnek köszönhetően azonnal nyilvánvalóvá válik, hol és milyen változásokra van szükség a feladatok ellátásához.