Vágólapra másolva!
Az egyhetes nanjingi akklimatizálódás után szerdán megérkezett Pekingbe a magyar kajak-kenu válogatott, amely részt vesz a jövő évi olimpia csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő tesztversenyén.

A keretet nagyrészt azok alkotják, akik a két héttel ezelőtti duisburgi világbajnokságon ötkarikás számokban indultak. Ez alól kivétel Vereckei Ákos, ő második gyermeke születése miatt felmentést kapott az utazás alól - az 1000 m-es férfi kajaknégyesben Benkő Zoltán ül majd a helyére a Sunji (Shunyi) regattaközpontban, és K-1 500 m-en is ő helyettesíti. C-1 500 m-en nem Sáfrán Mátyás, hanem Vajda Attila indul.

"A nanjingi tábor nagyon fontos eleme lehet a jövő évi felkészülésnek. A csapat itt szembesült azzal, hogy az átállás komoly megterhelést okoz a sportolók szervezetének. A levegő sokkal párásabb, mint otthon, és a sokszor 36-37 fokos hőmérséklet sem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Pár nap alatt azonban mindenki akklimatizálódott és tökéletes körülmények között tudott készülni" - mondta a hazai szövetség honlapján Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

Hozzátette: a pekingi kajak-kenu pálya szinte versenyre kész. "Az előolimpián 33 ország majdnem 200 versenyzője vesz részt, de úgy is mondhatnám, hogy a világbajnokság élvonala rajthoz áll Pekingben is. A nagy ellenfelek hozzánk hasonlóan gondolkodtak, hiszen mind a németek, mind az oroszok a vb-n olimpiai számokban indult versenyzőkkel utaztak ki" - fogalmazott.

A magyar kajak-kenu válogatott a már jól bevált módszert követve jövőre sem az olimpiai faluban, hanem a versenypályához legközelebbi szállodában fog lakni, most ezt is tesztelik a sportolók és a vezetők.

A magyar csapat, 1000 m:
K-1: Benkő Zoltán
K-2: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
K-4: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Benkő, Horváth Gábor
C-1: Vajda Attila
C-2: Kozmann György, Kolonics György

500 m:
K-1: Kovács Katalin, illetve Benkő
K-2: Paksy Tímea, Benedek Dalma, illetve Kammerer, Kucsera
K-4: Paksy, Kovács, Fazekas Krisztina, Benedek
C-1: Vajda
C-2: Kozmann, Kolonics

Az olimpiai tesztverseny programja magyar idő szerint:
csütörtök: előfutamok 2.30 és 8.30
péntek: középfutamok 2.30 és 8.30
szombat: férfi K-1, K-2, K-4, C-1, C-2 1000 m és női K-4 500 m döntő 8.30
vasárnap: férfi K-1, K-2, C-1, C-2 500 m és női K-1, K-2 500 m döntő 8.30.