A Music Television aranyat ér

Vágólapra másolva!
A Music Television már nyolcadik éve folyamatosan a legértekesebb médiamárka, a Business Week idevonatkozó listája szerint.
Vágólapra másolva!

A Business Week című üzleti hetilap minden évben összeállít egy brand listát a márkaértékek alapján. A lista összeállításánál azt tartják szem előtt, hogy melyik márka milyen értéket képvisel a világpiacon, vagyis hogy az adott márka értékesítésénél mennyi pénzt lehetne elkérni.

Ahogy az elmúlt években, az összesített listán idén is a Coca-Cola szerezte meg az első helyet, ismételten megelőzve ezzel a Microsoftot és az IBM-et. A média területén sem okozott meglepetést a győztes: 2007-ben, a nyolcadik egymást követő évben ismét a Music Television lett a világ legértékesebb médiamárkája.

Az összesített százas listán az 52. helyet szerezte meg az MTV. Márkaértéke 2006-hoz képest 4%-kal, 6,9 milliárd dollárra nőtt, így olyan márkákat is maga mögé utasított, mint például a Volkswagen, a Yahoo!, az Adidas vagy a Motorola.

A zenecsatorna médiabeli első helyezése annak is köszönhető, hogy globális márkáról van szó, amely folyamatosan terjeszkedik. Októberben elindul az MTV hazai adása is, így végre magyar nyelven is élvezhetik a zenetévét a hazai nézők.