Vágólapra másolva!
Szeptember 12. és 30. között Mexikó fővárosában rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós sakkvilágbajnokságot. Lékó Péter a címvédő orosz Vlagyimir Kramnyikkal, a világranglistát vezető indiai Viswanathan Ananddal, az örmény Lavon Aronjannal, az orosz Alekszander Morozeviccsel, Peter Szvidlerrel és Alekszander Griscsukkal, valamint az izraeli Borisz Gelfandal csatázik majd. Elsőszámú nagymesterünk Tarcalon, a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban közel négy hétig készült szekundánsaival a kiemelkedő jelentőségű viadalra. A  felkészülés záróakkordjaként sajtótájékoztatót tartott, amelyen főként az esélyekről kérdeztem.

- Hogy érzed magad, mennyire vagy elégedett a felkészüléssel, az elvégzett munkával?
- A verseny alatt, a viadal közben derül majd ki igazából, de nagyon örülök annak, hogy itt pazar körülmények között tudtam készülni. Közel egy hónapos edzőtáboron vagyok túl, keményen dolgoztunk, de úgy tűnik, hogy minél többet elemeztünk, annál több probléma merült fel. Remélem, hogy ezzel riválisaim is így vannak. Az elutazásig hátralevő időben szeretném jól kipihenni magam, hiszen egy ilyen tornán nemcsak a szakmai felkészülés dönt. Sokkal inkább az, hogy ki tud jobban koncentrálni, összeszedetten játszani a viadal idején. A sakk mellett nagy figyelmet fordítottam a fizikai felkészülésre is, és ehhez is ideális körülményeket biztosított számomra a hotel és gyönyörű környezete. Úgy érzem, hogy jól gazdálkodtunk az idővel.

- Három éven belül az a harmadik kísérleted, a harmadik esélyed a világbajnoki cím elhódítására. Milyen tanulságokat vontál e Kramnyik elleni páros mérkőzésedből, illetve a San Luis-i versenyből?
- A rohanó világban nehéz mindenre felkészülni, verseny versenyt követ. Elég csak olvasni Anand interjúit, aki szintén arra panaszkodik, hogy a folyamatos versenyzés közepette nincs arra lehetőség, hogy fél évig csak a legfontosabb versenyre, a világbajnoki döntőre koncentrálhassunk, készülhessünk. Kötelezettségeink vannak. Idén elég erőltetett menetem volt, zsúfolt a programom. Igazából most volt egy kis időm pihenésre, készülésre. Megpróbálok nem gondolni arra, hogy ez most a világbajnokság, hanem maximális odaadással, jól koncentrálva szeretném végigjátszani a versenyt. Igyekszem, hogy a tét ne tegye görcsössé a játékomat. Megpróbálok csak a játékra összpontosítani.

- Nehezen képzelhető el, hogy most a világbajnokságon bárki olyan fantasztikus nyerőszériát produkálna, mint két éve Topalov, hogy szinte már az első félidő után eldőlt a verseny. Akár + 4 is az első helyet jelentheti. Túlzottan óvatos lesz-e a játék, mindenki elsősorban a vereséget igyekszik majd elkerülni, és kevés kockáztatással játszik majd?
- Ezen kár előre filozofálni, úgy gondolom, hogy ahányszor megrendeznék ezt a versenyt, mindig más végeredmény születne, más lenne a forgatókönyv. Erős és rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, bárkinek kijöhet a lépés. A szerencsén is sok múlhat, ezt úgy értem, hogy ki tud jobban választani megnyitást, könnyen elképzelhető, hogy keresztbe készülés is volt, a repertoárunkban sok a közös pont. Kinek jön ki, ki tudja előbb megjátszani az előkészített változatot. Mindenkinek lehet egy-egy titkos fegyvere, amellyel azt reméli, hogy megfoghatja ellenfelét. De kérdés, hogy kinek lesz rá lehetősége. Erre jó példa például a tavalyi azeri Mamedgyarovnak a szárnyalása, aki a spanyol megnyitás Breyer-változatában a tisztáldozattal három partiból 2 pontot szerzett világklasszisok ellen. Annak a megdöntését én még 1999-ben kielemeztem, de nem tudtam megjátszani. 2006-ban felcsillant a lehetőség, hogy Mamedgyarov ellen lehet nyerni az elemzéssel, a csodálatos varival. Megérezte azonban a veszélyt, és ellenem nem merte megjátszani, de játszma után meg is mondtam neki, hogy mi a megdöntés, nehogy más arassa le a babért helyettem.

- Ha jósolnod kellene, kit tartasz a legnagyobb esélyesnek? Magadat hova sorolod ebben a mezőnyben?
- Nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést mondok, ha Kramnyikot és Anandot tartom a világbajnokság két nagy favoritjának. Harmadikként Aronjant említeném, az elmúlt két évben komoly meglepetéseket okozott. Megnyerte a Világ Kupát, első volt Linaresben, nyert Wijk aan Zee-t. A feszültséget ő nagyon jól bírja, minél nagyobb a tét, annál jobban játszik, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem akarom saját pozíciómat túlértékelni, nem akarom a lécet túl magasra tenni. Legyenek ők az esélyesek, én meg játsszak jól. Én is nyertem már hasonló erősségű versenyt, vannak terveim. Legfontosabb abban bízni, hogy tudom tudásom legjavát nyújtani, s meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

- Két éve San Luisban már a rajtnál sok minden eldőlt. Sok tanulsággal szolgált az a verseny?
- Mindenképpen. Túlzottan is agresszív voltam, az első játszmák már nagyon élesek voltak, és bár a kezemben volt a győzelmi esély, de két pont helyett csak felet szereztem. Ez nagy lelki terhet jelentett, sokkal nehezebb volt nyugodtan, higgadtan játszani a tornán. Kompromisszum nélkül sakkoztam, de az nem igazán az én stílusom. A nyugis játék az én erősségem. Szeretem, ha fokozatosan lendülök játékba, az önbizalmam fordulóról fordulóra nő, az fekszik nekem.

- Azt mondhatjuk, hogy két év alatt okosabb, bölcsebb lettél? Más stratégiával, más versenytaktikával vágsz neki a nagy megmérettetésnek?
- Akkor sem az volt a stratégiám, hogy ennyire élesen játsszak, de úgy hozta a sors, olyan volt a sorsolásom. Csak a megnyitóünnepségen tartják meg a sorsolást, és bár ezt többen is kifogásoltuk, a feltételek természetesen azonosak. Az akklimatizálódási nehézségek miatt korábban kiutazunk, az ellenfelet azonban csak pár órával az első forduló előtt ismerjük meg, alig van lehetőség már készülni, holott 4-5 napja már a viadal helyszínén vagy.

- Gondoltál-e már arra, hogy mi lesz a mexikói világbajnokság után, miként alakul a következő ciklus? A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha te nyernéd meg a világbajnokságot, és Kramnyikkal meccselnél a címért.
- Úgy gondolom, hogy valamennyi résztvevőnek van elképzelése, de erről igazán majd a világbajnokság után nyilatkozik. Ami a mexikói vb-t illeti, tudott, hogy amennyiben Kramnyik nem lesz első, akkor joga van játszani az új világbajnokkal. Ez szerintem teljesen elfogadható, logikus döntés volt, hiszen ha ragaszkodott volna pozíciójához, akkor neki nem is kellett volna játszania a vb-n, hanem csak az új győztessel meccselni a címért. Tett egy gesztust, amivel hozzájárult a probléma megoldásához. A többit majd meglátjuk. Az időeltolódás miatt a sakkrajongókra, a drukkereimre is nehéz időszak vár, ha élőben akarják nézni a játszmákat, de remélem, hogy megéri majd éjszakázni...

Verőci Zsuzsa

Lékó: Hagyják békén a huszáromathttp://www.origo.hu/sport/sakk/20070703-leko-hagyjak-beken-a-huszaromat==interju.html