Túlzott befektetői reakcióról ír az S&P

Vágólapra másolva!
A befektetők már legalább két éve túlságosan elbizakodottan kezelték a kockázatokat, a mostani eseményeket azonban "az ellenkező irányban reagálják túl", áll a Standard & Poor's által a globális likviditási felfordulás eddigi fejleményeiről Londonban kiadott összesítésben.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb hitelminősítője szerint még mindig nem világos, hogy ez a befektetői túlreagálás milyen mértékű lesz. A történelmi tapasztalatok azt sugallják, hogy a hitelpiacok meglehetősen gyorsan normalizálódnak, de ez így is hónapokat vehet igénybe. Az S&P-elemzés szerzői szerint az ilyen hitelpiaci megroppanások 5-10 évente bekövetkeznek; a legutóbbi példák közé tartozik az ázsiai válság 1997-ben vagy az internetes tőzsdei buborék kipukkadása 2000-2001-ben. A mostani jelenséget azonban az teszi sajátossá, hogy a korábbiaknál szélesebb bázisú, áll a hitelminősítő helyzetértékelésében.

A Standard & Poor's szerint a legnagyobb mértékű befektetői kivonulást az értékpapír-fedezett jelzálog-követelések piaca szenvedte el, a kockázatkerülés azonban jócskán túlterjedt ezen a szektoron. Még néhány hónappal ezelőtt is a vállalatok akadálytalanul jutottak refinanszírozási forrásokhoz a tőkepiacokon, ez azonban mára teljesen megváltozott, és az amerikai vállalati szféra újadósság-kibocsátása a mélybe zuhant. A piaci fagyhullámot mind a befektetési ajánlású, mind a magas hozamú kibocsátói kör megérezte, de az S&P által besorolással ellátott spekulatív cégadósi kategória kibocsátásai gyakorlatilag befagytak, áll az elemzésben.

A cég szerint a drágábbá és nehezebbé váló tőkepiaci finanszírozás a vállalati szektorban elsősorban a közepes és a kisvállalatokat érinti. Mindemellett a lakásvásárlók is megérzik a szigorodást, ahogy a jelzálog-kölcsönzők emelik a kamatot és feszesebbre húzzák az eddigi laza kihelyezési szabályokat, amelyek hozzájárultak a jelenlegi hitelválsághoz.

Az elemzés szerint az elmúlt évekre általánosan is jellemző volt az adósminőség folyamatos romlása. Húsz évvel ezelőtt a spekulatív besorolású új adósságok aránya a Standard & Poor's által besorolással ellátott kibocsátásoknak mintegy a harmada volt; tavaly év végén e magas hozamú kategória adósságkibocsátásai adták az S&P-besorolások több mint felét.

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service meglehetősen derűlátó minapi londoni összefoglalójában az állt, hogy az eddigi időszak "körültekintés nélküli tőkeözöne" és a hitelpiaci összeroppanás között elég széles mezsgye húzódik: a jelenlegi folyamatot "normalizálódásnak hívják". A Moody's szerint a mostani fejlemények egy olyan két-három éves időszakot zárnak le, amelynek során a központi vitatéma az volt, hogy a hitelkockázat-vállalás megfelelően kompenzálva van-e - más szóval: a hitelkockázat miért volt olyan alacsonyra árazva.