Elbújt az amerikaiak elől a TorrentSpy

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok területéről elérhetetlen a TorrentSpy keresőoldal, amivel az üzemeltetők a felhasználókat szeretnék megvédeni.
Vágólapra másolva!

A bittorrent-állományokat kereső oldal gazdái vasárnap jelentették be, hogy az amerikai felhasználók számára elérhetetlenné teszik a szájtot - adta hírül a CNet. A szájt ellen ugyanis jelenleg is zajlik az MPAA, vagyis az Amerikai Mozgókép Szövetség által indított per, amelynek egy korábbi szakaszában a bíróság - idén májusban - a felhasználók tevékenységének naplózására kötelezte az oldalt.

A TorrentSpy gazdái most attól tartanak, hogy a következő döntéssel a bíróság az adatok átadására is kötelezheti őket, ezért inkább letiltották az amerikai IP-címeket, hogy ne veszélyeztessék a felhasználókat. Mivel a szájt szerverei Hollandiában találhatók, a világ többi részéről zavartalanul használható a szolgáltatás.

A torrentkereső ellen annak ellenére kezdeményeztek bírósági eljárást, hogy azon senki nem tárol filmeket vagy más, jogtalanul másolt állományt: a TorrentSpy csak az internetezők által a bittorrent-rendszerben megosztott fájlokra mutató linkeket keresi. Az MPAA nem fogadja el a szájt üzemeltetőinek azon érvelését sem, hogy a Digital Millenium Copyright Act értelmében egy szolgáltató (jelen esetben a kereső) nem vonható felelősségre a felhasználók tevékenységéért.