Vágólapra másolva!
Újabb jelentős felvásárlás várható az informatikai iparban: a tajvani Acer azt tervezi, hogy felvásárolja az amerikai Gateway céget 710 millió dollárért.
Vágólapra másolva!

Amennyiben az üzletet nyélbe ütik, úgy a tajvani vállalat megelőzi a Lenovót, és a harmadik helyre jön fel a világ legnagyobb személyi számítógépeket gyártó cégeinek sorában. Ez év második negyedévében a világranglistát az eladásokat illetően a Hewlett-Packard vezette, a 2. helyezett Dellt, a harmadik Lenovo Groupot és a negyedik Acert megelőzően. Legutóbb 2005-ben került sor hasonló felvásárlásra, ekkor a kínai Lenovo vásárolta meg az IBM személyiszámítógép-gyártó részlegét, 2001-ben pedig a Hewlett-Packard egyesült a Compaqkal.

Az Acer a Gateway-ért részvényenként 1,9 dollárt ajánl egy a szándékok szerint - a tajvani és az amerikai versenyhatóságok döntése függvényében - decemberben megvalósítandó üzletben - közölte az Acer hétfőn. Az akvizíciót egyhangúlag jóváhagyta a Gateway és az Acer igazgatótanácsa. A kaliforniai Gateway az USA harmadik legnagyobb PC gyártója, a Hewlett-Packard Co. és a Dell Inc. után. Az egyesülés révén egy 15 milliárd dollár feletti forgalmat lebonyolító és évi 20 millió gépet értékesítő vállalat jöhet létre, amely csökkentheti az alkatrészek egységköltségét, egyben bővítheti a piacokon a termékválasztékát.

A Gateway megvételével az Acer európai piaci részesecdését is növelheti, az amerikai piacon pedig jobb polchelyeket érhet el olyan kulcsfontosságú elektronikai áruházakban, mint a Best Buy, vagy a Circuit City - vélik piaci elemzők. Sajtóhírek szerint a Gateway korábban tárgyalásokat folytatott a nyugat-európai piacon erős Packard Bell felvásárlásáról, így az amerikai társaság akvíziója révén valószínűleg azt a céget is bekebelezi majd. Ezzel a lépéssel a társaság a három legnagyobb európai PC-gyártó közé küzdheti fel magát.