Vágólapra másolva!
Monte-Carlóban kisorsolták a labdarúgó UEFA Kupa első fordulójának párosítását. A Budapest Honvéd csütörtöki, selejtezőbeli kiesésével magyar csapat nélkül folytatódó sorozatban a Supka-gárdát búcsúztató német Hamburger SV a bolgár Liteksz Lovecset kapta ellenfélül.

A magyar érdekeltségű csapatok közül Bodnár László Salzburgja könnyen szembetalálhatja magát az AEK Athénnal, amely még nem játszotta le a Sevilla elleni BL-visszavágóját, de amennyiben a spanyol gárda jut tovább, akkor Tőzsér Dániel a második számú európai kupasorozatban folytathatja, egyből egy honfitárs ellen.

A Boltonnál egyelőre csak edzőmérkőzéseken védő Bogdán Ádám a Rabotnicki vendégjátékát tekintheti majd meg a Reebok-stadionban, a Sionban profiskodó Vanczák Vilmosra viszont komoly feladat vár a svájci együttes hátvédsorában, amikor a Galatasaray csatárait kell majd feltartóztatni.

Juhász Roland és az Anderlecht a bécsi Rapidot kapta ellenfélül, az osztrák főváros lila-fehér klubjában védő Sáfár Szabolcs a norvég Valerenga ellen mutathatja meg magát. A Sampdoria, Koman Vladimirral a soraiban, a dán Aalborg ellen jó eséllyel pályázik a továbbjutásra, a Szpartak Moszkvánál "próbaidőn" lévő Dudás Ádám a svéd Häcken játékosaival harcolhat, ha lehetőséghez jut.

A sorozat nagyágyúi közül a Bayern München a portugál Belenensest, az Ajax a horvát Dinamo Zagrebet kapta, a BL-ben a Debrecent kiejtő Elfsborg a Dinamo Bucurestivel került össze.

Az első mérkőzéseket szeptember 20-án, a visszavágókat két héttel később rendezik. A továbbjutók már a csoportkörben folytathatják.

Az 1. forduló párosítása:
Groningen (holland) - Fiorentina (olasz)
Sevilla (spanyol)/AEK Athén (görög) - Red Bull Salzburg (osztrák)
1. FC Nürnberg (német) - Rapid Bucuresti (román)
Rabotnicki (macedón) - Bolton Wanderers (angol)
FC Midtjylland (dán) - Lokomotiv Moszkva (orosz)
Sion (svájci) - Galatasaray (török)
Zenit (orosz) - Standard Liege (belga)
Bayer Leverkusen (német) - Uniao Leiria (portugál)
Atlético Madrid (spanyol) - Erciyesspor (török)
Girondins Bordeaux (francia) - Tampere United (finn)
Panathinaikosz (görög) - Artmedia Bratislava (szlovák)
Sparta Praha (cseh) - OB Odense (dán)
Rapid Wien (osztrák) - Anderlecht (belga)
Sampdoria (olasz) - AaB Aalborg (dán)
Szpartak Moszkva (orosz) - Häcken (svéd)
Pacos Ferreira (portugál) - AZ Alkmaar (holland)
Hammarby (svéd) - Braga (portugál)
Everton (angol) - Metalist Harkov (ukrán)
Larissza (görög) - Blackburn Rovers (angol)
Mlada Boleslav (cseh) - Palermo (olasz)
Dinamo Zagreb (horvát) - Ajax Amsterdam (holland)
Stade Rennes (francia) - Lokomotiv Szófia (bolgár)
Brann Bergen (norvég) - FC Bruges (belga)
Bayern München (német) - Belenenses (portugál)
Aberdeen (skót) - Dnipro (ukrán)
Heerenveen (holland) - Helsingborg (svéd)
Toulouse (francia) - CSZKA Szófia (bolgár)
Hamburger SV (német) - Liteksz Lovecs (bolgár)
Sarajevo (bosnyák) - Basel (svájci)
Austria Wien (osztrák) - Valerenga (norvég)
AIK Solna (svéd) - Hapoel Tel Aviv (izraeli)
PAOK Szaloniki (görög) - Real Zaragoza (spanyol)
Dinamo Bucuresti (román) - Elfsborg (svéd)
Tottenham Hotspur (angol) - Anortoszisz Famaguszta (ciprusi)
Lens (francia) - FC Köbenhavn (dán)
Groclin (lengyel) - Crvena zvezda (szerb)
Getafe (spanyol) - Twente (holland)
Villarreal (spanyol) - BATE Borisov (fehérorosz)
FC Zürich (svájci) - Empoli (olasz)
Sochaux (francia) - Panioniosz (görög)

A további menetrend:
a csoportkör játéknapjai:
október 25., november 11., 29., december 5-6. és 19-20.

a 16 közé jutásért:
február 13-14. és február 21.

nyolcaddöntő:
március 6. és március 12-13.

negyeddöntő:
április 3. és 10.

elődöntő:
április 24. és május 1.

döntő:
május 14., Manchester