Vágólapra másolva!
A Lombard BVSC férfi asztaliteniszezői pénteken este a Körcsarnokban megkezdik szereplésüket a Bajnokok Ligájában, s rögtön a lehető legerősebb ellenféllel, a világranglistán negyedik Timo Boll-lal felálló német Borussia Düsseldorffal kell szembenézniük. A nem éppen kedvező kilátások dacára azonban a vasutasok bravúrra készülnek.

A Lombard BVSC keddi sajtótájékoztatóján Herendi Iván szakosztályvezető bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a nagy múltú szakosztályt az elmúlt években a megszűnés veszélye is fenyegette. Ám az anyagi helyzet rendeződésével idén már arra is lehetőség nyílt, hogy a bajnokcsapat benevezzen a BL-be. Ehhez szükség volt Pázsy Ferenc leigazolására is, ugyanis a Bajnokok Ligájába azon együttesek kerülhetnek be, amelyekben az első három játékos világranglistás pozíciója kellőképpen magas. Nos, Pázsy (90.), Jakab János (112.) és Zwickl Dániel (139.) helyezései alapján a BVSC-t a 13. helyen sorolták be a kontinens huszonnégy legjobb együttese közé. A csapat negyedik tagja a 18 éves Nagy Krisztián, aki az idei ifjúsági Eb-n ezüstérmet nyert.

"Mi vagyunk az egyetlen tisztán nemzeti csapat, az összes többi együttesnél vannak légiósok, sőt akad olyan gárda, ahol nincs is saját nemzetbeli játékos" - jegyezte meg Herendi Iván, aki szerint a fiatal Jakab és Zwickl számára óriási fejlődési lehetőséget jelent, hogy a BL-ben rendszeresen a világ legjobbjai ellen játszhatnak.

A BVSC a B csoportban a német Borussia Düsseldorf mellett a francia AS Pontoise-Cergy TT és a horvát STK Vecernij List Zagreb együttesével került egy csoportba. Az első, pénteki ellenfél rögtön a kvartett legerősebbje, a Borussia Düsseldorf, amelyben a világranglistán negyedik Timo Boll mellett további két német, Dimitrij Ovtcharov (30.) és Christian Süss (40.), valamint a cseh Petr Korbel (24.) és a japán Jun Mizutani (72.) szerepel. Ilyeténképpen a Borussia Düsseldorf erősebb az Európa-bajnoki címvédő német válogatottnál is...

Forrás: [origo]

Jakab János, Zwickl Dániel, Pázsy Ferenc és Nagy Krisztián megszorongatnák a Borussia Düsseldorfot

"A csoportban igazából a horvátok ellen lehet esélyünk, de a németek ellen sem feltartott kezekkel állunk ki" - ígérte meg az idei zágrábi vb-n kellemes meglepetésre a legjobb 32-ig jutott, még csak 21 éves Jakab János, és a két évvel idősebb Zwickl is csatlakozott hozzá: "Elszántak vagyunk, szeretnénk meglepetést okozni. S ha nyerni nem is tudnánk, mindenképpen élvezetes, jó meccset akarunk játszani, hogy felhívjuk a figyelmet itthon az asztaliteniszre, és a közönség legközelebb is kijöjjön a mérkőzésünkre."

A BVSC legrutinosabb tagja, az idei Eb-n Póta Georginával vegyes párosban bronzérmes Pázsy Ferenc sajnos a válogatott közelmúltbeli ázsiai túráján lovaglóizom-sérülést szenvedett, de elmondta, hogy azóta sokat javult az állapota, már edz és reméli, pénteken ő is százszázalékos teljesítményre lesz képes.

A Lombard BVSC-Borussia Düsseldorf mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik a Körcsarnokban, ahol a "nézőcsalogató" programban fellép az Adagio együttes is. A belépőjegyek 1600 forintba, a diákoknak és a nyugdíjasoknak 800 forintba kerülnek, s a jegyek egyben tombolaszelvények is. A fődíj egy kétszemélyes törökországi utazás lesz.