Vágólapra másolva!
Meglehetősen furcsán néz ki a Ligue 1 élmezőnye hét forduló után: az első két helyet az AS Nancy és a Valenciennes FC foglalja el, miközben a tradicionális nagycsapatok közül a PSG és az Olympique Marseille is a tabella hátsó felében foglal helyet. Különösen az OM gyengélkedése meglepő, hiszen a klubot előzetesen a Lyon első számú vetélytársának várták az aranyért folytatandó küzdelemben.

A marseille-i egyesület a legutóbbi szezonban ezüstérmes lett, és bár ezzel nem szakadt meg az 1993 óta tartó trófeamentes időszak, de az egyesület hívei így is optimistán várták az új pontvadászatot. Az OM-nél régen látott stabilitás jegyében továbbra is Albert Emon maradt a vezetőedző, aki így második szezonját kezdhette el a csapat kispadján, hiszen a jó eredmény jutalmaként 2009-ig meghosszabbították a szerződését - ami azért nagy szó, mert Rolland Courbis óta egyetlen szakember sem volt, aki két, egymást követő felkészülési időszakot is irányíthatott vezetőedzőként Marseille-ben. Márpedig Courbis 1997-ben került a klub élére...

Ami a játékoskeretet illeti, a gárda legjobbjának számító Franck Ribéry eladása természetesen nagy veszteséget jelentett, de a másik ifjú sztárt, Samir Nasrit sikerült megtartani, és eleinte úgy tűnt, hogy újabb kulcsember nem is távozik az egyesülettől - hiszen a legutóbbi pontvadászatban csak kölcsönben szerepelt Djibril Cissét végleg megvették a Liverpool FC-től.

Más kérdés, hogy a támadó részlegbe sokáig nem is jött új ember, az igazolások (Jacques Faty, Gael Givet vagy a védekező középpályás Benoit Cheyrou) mind inkább a defenzív részleget erősítették. Hamarosan azonban az offenzív alakzat is jelentős átalakuláson ment át: miközben a klub eladta Toifilou Maoulidát és Mickael Pagis, akik azért együttesen 12 találatot szereztek a 2006-2007-es bajnokságban, az OM szerződtette (alighanem Djibril Cissé ajánlására) a Liverpool FC holland balszélsőjét, Boudewijn Zendent, valamint a Sochaux FC támadó középpályását, Karim Zianit - utóbbi játékos nyolcmillió euróba került.

Mindezek alapján Marseille-ben joggal gondolhatták, hogy a gárda Ribéry nélkül is képes lesz megfelelő támadójátékra, de hamar kiderült, hogy a Bayern Münchenbe igazolt világklasszis hiányát a vártnál jobban megérzi a csapat. Az OM ugyanis az első két játéknapon egyaránt gól nélküli döntetlent ért el, pedig az Emon mester által favorizált taktika papíron rendkívül offenzívnak tűnik.

A szakember hasonló felállásban küldi pályára együttesét, mint amilyennel az Olympique Lyon az elmúlt években sikert sikerre halmozott, vagyis a középcsatárt két szélső is támogatja - támadás közben tehát 4-3-3-ként, védekezés esetén pedig 4-5-1-ként írható le leginkább az OM játéka. Legalábbis elméletben, mert a gyakorlatban a támadójáték igen csak akadozott, főleg, hogy Nasri az első három fordulóból kettőt kihagyott, és a harmadik meccsen is csak 45 percet vállalt, mivel nem volt teljesen egészséges.

A játékmester azóta elméletileg felépült, de teljesítménye egyelőre elmarad a várttól, Ziani pedig eddig nem volt képes átvenni tőle a karmesteri pálcát - márpedig így a középpályáról nagyon hiányzik a kreativitás. A marseille-ieknek csak az ötödik fordulóban sikerült megszerezniük első győzelmüket, de többször azóta sem tudtak nyerni, így aztán hét játéknapot követően csak a 15. helyen állnak, szerény hét ponttal a nevük mellett.

A gyenge eredményeket tetézte, hogy a klub meglehetősen érdekesen tevékenykedett az átigazolási időszak utolsó napjaiban: miközben eladta csapatkapitányát, a szenegáli jobbhátvédet, Habib Beyét a Newcastle Unitednek, kölcsönvette a Nice csatárát, Matt Moussilou - nehéz elképzelni, hogy éppen tőle várták a támadójáték villámgyors feljavulását.

Az egyesület elnöke, Pape Diouf az OGC Nice elleni hazai vereséget követően meglehetősen erős szavakkal kritizálta a focistákat, mondván, néhány játékosnak alaposan túlbecsülték a képességeit, bár neveket nem mondott. Ezt követte a PSG elleni idegenbeli rangadó, amely mindig is a szezon legfontosabb meccsének számított az OM-nek, ráadásul a párizsiak a legutóbbi öt rangadón nem tudtak nyerni a Marseille ellen - vagyis benne volt a levegőben, hogy egy vereség esetén Emon csatlakozik a szezon közben kirúgott marseille-i edzők népes táborához.

A szakvezető végül megúszta, hiszen a végeredmény 1-1 lett, amivel a klub nincs sokkal beljebb, de a tréner legalább időt nyert. A válogatott mérkőzések miatti szünet után pedig kezdődik a Bajnokok Ligája csoportköre, ahol a Marseille is résztvevő: a klub a török Besiktas ellen hazai pályán kezd, és alighanem ez lesz a legkönnyebb meccse kvartettjében, amelyben még az FC Porto és a Liverpool FC szerepel.