Saját termékkel hódítanak a boltok

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi márkák növekedése következtében ma már a boltokban, élelmiszervásárlásnál minden ötödik forintot a láncok saját márkás termékeiért fizetnek ki a vevők. A háztartási vegyiárunál és kozmetikumnál a kereskedelmi márkák kevésbé elterjedtek, de részarányuk a forgalomból szintén növekvő arányt mutat - derül ki a Nielsen piackutató vállalat közleményéből.
Vágólapra másolva!

Amíg a háztartási vegyiáru és kozmetikum értékben mért bolti forgalmából 12,8-ról 13,4 százalékra emelkedett a kereskedelmi márkák részaránya 2007 első felében, a tavalyi év első hat hónapjához képest, addig a mutató élelmiszernél 17,8 százalékról 19,2-re nőtt.

Majdnem minden üzlettípusban emelkedett a láncok saját márkáinak részaránya, elsősorban a diszkontoknál. Az ott értékesített élelmiszerekből 48, háztartási vegyiárukból és kozmetikumokból 47 százalék jutott a kereskedelmi márkákra, forintban számolva. A növekedés mértéke, 2007 első féléve és a tavalyi első félév között előbbinél 5, utóbbinál 3 százalékpont.

Némi csökkenést a hipermarketeknél regisztrált a Nielsen. Mindkét termékcsoportban 0,4 százalékponttal csökkent a kereskedelmi márkák részesedése; élelmiszernél 12,5 százalékra, vegyiárunál 6,2-re.

Az átlagot leginkább meghaladó mértékű a kereskedelmi márkák piaci részesedése az élelmiszerek között az állateledelnél, a mélyhűtött áruknál és az úgynevezett reggeliző termékeknél. (Utóbbiba tartozik a müzli, croissant, gabonapehely, müzli szelet, csoki- és mogyorókrém, valamint tartós sütemény). Legalacsonyabb a forró italoknál, az alkoholtartalmú italoknál és az édességeknél.

A vegyiáruk és kozmetikumok sorában a háztartási papír és a babaápolási kategória emelkedik ki, a kereskedelmi márkák magas részarányával. Legkevésbé a hajápolás, szájápolás és férfi kozmetikum kategóriában játszik szerepet a kereskedelmi márka.