Tudatlanság övezi a tőzsdét a BÉT-elnök szerint

Vágólapra másolva!
Pesszimista hangulat uralkodott a tőzsde volt és jelenlegi vezetőinek részvételével tartott kerekasztal-beszélgetésen. Jaksity György korábbi elnök szerint a Mol és az OTP papírjai nélkül "bezárhatnák a kócerájt", a BÉT-elnök szerint közöny és tudatlanság övezi a tőzsdét, Járai Zsigmond szerint a rossz kormányok tehetnek a jelenlegi helyzetről.
Vágólapra másolva!

A háztartások - Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója - szerint egyebek mellett a fogyasztásra, eladósodásra, ingatlanszerzésre ösztönző kormányzati kormányzati politika miatt maradnak távol a tőzsdéről. A börze jelenlegi elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila pedig a lakosság pénzügyi, gazdasági ismereteinek hiányát emelte ki, amiben szerinte a kormányzat tétlensége a ludas - írja a Napi Online.

Jelentős az az összeg, amit nem kerestek meg a hazai intézményi és lakossági befektetők - míg azok a külföldi invesztorok, amelyek hittek a tőzsdén forgó cégekben, komoly árfolyamnyereségre tettek szert, miközben a magyarországi nyugdíjpénztárakról nem mondható el ugyanez - tette hozzá a BÉT vezetője a Figyelő születésnapi konferenciáján. Szalay-Berzeviczy szerint egyébként a hazai tőzsdét övező közöny, tudatlanság épp olyan, mint 17 éve az induláskor volt, holott csak kevés állami intézkedésre volna szükség ahhoz, hogy jobb legyen a helyzet. A tőzsde nem pénzt kér az államtól, inkább arra van szükség, hogy a tőkepiaci szemlélet a gazdaságpolitika szerves része legyen - tette hozzá.

A kis- és középvállalkozások a jelenlegi közteher-tömeg mellett nem találják alternatívának a tőzsdei forrásszerzést a további növekedéshez - vélte a BÉT elnöke. Az új tőkepiaci törvény jó jelzés lesz arra vonatkozóan, hogy a Gyurcsány-kormány mit gondol a tőzsde fontosságáról. Jaksity szerint a BÉT európa egyik leghatékonyabb és legnyereségesebb piaca, a gond nem is a tőzsdével, hanem a társadalmi és gazdaságpolitikai közeggel van.

A BÉT a kilencvenes évektől a rossz privatizáció, a rossz kormányok miatt a piacgazdaság méltánytalanul háttérbe szorult intézménye lett - jelentette ki Járai Zsigmond. Az MNB és a tőzsde volt elnöke hozzáfűzte, a börze indulásakor még azt remélte, hogy néhány éven belül több száz cég - sör-, cukor- és csokoládégyárak, áruházak, szállodák - kerül a BÉT-re.

Miután a tőzsde forgalmának és bevételének nagyon jelentős hányada a Mol és az OTP részvényeivel való kereskedésen múlik, mindenki kezdjen el imádkozni, hogy ezek, illetve a másik két vezető papír ne tűnjön el a börzéről - fogalmazott Jaksity, aki szerint ellenkező esetben "be is zárhatjuk a kócerájt". Szalay-Berzeviczy hangsúlyozta: ha bezárna a tőzsde, nemcsak a forint likviditásának harmada válna semmivé, de a befektetői szolgáltatói szakma is eltűnne, aminek eredményeként tanácsadók nélkül maradnának a pénzügyileg alulképzett háztartások.