Vágólapra másolva!
Az összetettben élen álló orosz Gyenyisz Mencsov nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny királyetapját. A mezőny egyetlen magyar tagja, Bodrogi László 125. helyen ért célba majdnem félórás hátránnyal.

A Benasque és Estacion de esquí de Ordino Arcalís közötti 214 km-es 10. szakasz során négy hegy magasodott a versenyzők előtt, s az utolsó tetején volt a befutó.

A célba vezető kaptatón az esélyesek óriási harcot vívtak egymással, rendre megpróbálták leszakítani egymást, azonban a próbálkozások nem jártak sikerrel, így nyolcan együtt értek a csúcsra.

A sprintversenyt a 2005-ös bajnok Mencsov nyerte, s ezzel magabiztosan őrizte meg kétperces előnyét a vele azonos idővel célba érő honfitársával, Vlagyimir Jefimkinnel szemben.

Még a 10. szakasz előtt a pontversenyben élen álló spanyol Oscar Freire (Rabobank) feladta a Vueltát.

Az idei viadalon három etapon is győztes klasszis a szeptember végi országúti világbajnokság miatt lépett vissza a Vueltától.

A háromszoros világbajnok Freire Stuttgartban negyedik aranyérmét is szeretné megnyerni a mezőnyversenyben, amellyel csúcstartó lenne a vb-k történetében. A Rabobank sztárja 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben diadalmaskodott.

10. szakasz, Benasque-Estacion de esquí de Ordino Arcalís, 214 km, hegyi befutó:
1. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 5:47:05 ó
2. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) azonos idővel
3. Samuel Sánchez (spanyol, Euskaltel) a.i.
...125. Bodrogi László (Credit Agricole) 28:10 p hátrány

Az összetettben (aranysárga trikó):
1. Mencsov 39:41:51 ó
2. Vlagyimir Jefimkin (orosz, Caisse d,Epargne) 2:01 p hátrány
3. Evans 2:27 p h.
...124. Bodrogi 1:12:13 ó h.

Kedden szünnap lesz, majd szerdán a Castellón és Algemesí közötti 191,3 km vár a mezőnyre.

* * *

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy nem engedi indulni a hó végi stuttgarti országúti világbajnokságon a doppingbotrányba keveredett spanyol Alejandro Valverdét.

Az UCI álláspontja szerint a tavalyi Vueltán második helyen záró, több rangos egynapos viadalon is győztes klasszis ellen vizsgálat folyik, és ezért fel kell függeszteni a bringás versenyzői licencét. A spanyol szövetség (RFEC) - amely benevezte a vb-re Velverdét - azon az állásponton van, hogy amíg a versenyző ellen nincs bizonyíték, addig ártatlannak kell tekinteni.

Valverde neve szerepel a tavaly megismert spanyolországi doppinglistán, és ezért osztja meg személye az UCI-t és a RFEC-t. Mindenesetre Jaime Lissavetzky spanyol sportminiszter védelmében vette a kerekest.