Vágólapra másolva!
A Bayern München a nyáron nem sajnálta a pénzt Franck Ribéryre, s az Olympique Marseille-től 25 millió euróért megvett középpályás egyelőre kiváló igazolásnak bizonyul. A Bundesliga első fordulóiban remekül futballozott, és őt választották meg augusztus hónap legjobbjának a német élvonalban - a francia játékos ráadásul kiválóan érzi magát a Bayernnél.

- Úgy hírlik, máris mókamesternek számít a münchenieknél. Mi volt eddig a legnagyobb tréfája?
- A múltkor például, amíg Daniel van Buyten a zuhany alatt volt, egy ollóval levágtam a zoknijának a szárát. Azt már nem tudom, hogy a cipőjét zokni nélkül vette-e fel, vagy szerzett valahonnan egy másikat... De az sem volt rossz, amikor bekentem Lukas Podolski szekrényének kilincsét fogkrémmel.

- És a többiek eddig nem tréfálták meg önt?
- Még nem, lehet, hogy egy nagy visszavágásra készülnek. Attól mondjuk nem tartok, hogy Daniel is valami hasonlót tervez, mert ő nagyon rendes srác, ő a legjobb barátom a csapatnál.

- Az első pár mérkőzés után rögtön szupersztárnak kiáltották ki Németországban. Meglepte ez az eufórikus fogadtatás?
- Olyan ember vagyok, aki igyekszik minél kisebb nyomást tenni saját magára, egyszerűen csak teszem a dolgomat. Az, hogy a média vagy a szurkolók áradoznak rólam, kifejezetten elégedetté tesz.

- Hogyan szokott kikapcsolódni?
- Mint bárki más. Szívesen megyek el vacsorázni vagy vásárolni a családommal - a feleségemmel, a lányommal és a sógorommal élek együtt. Igyekszem megismerni Münchent, megtapasztalni, hogy miként élnek itt a emberek.

- Egyelőre minden kiválóan alakul a Bayernnél, de mi lesz, ha esetleg nem jönnek az eredmények?
- Én biztosan nem fogok változni. Hullámvölgy minden gárdánál akadhat, olyankor az a legfontosabb, hogy a csapategység megmaradjon. Ha mindenki hozza a saját teljesítményét, és emellett tudunk egymásért is küzdeni, akkor könnyebb kilábalni a problémákból - de remélem, ilyen gondjaink nem lesznek.

- A nyáron a Real Madrid is hívta, és állítólag azért is döntött a Bayern mellett, mert itt családiasabb a hangulat. Ebből a szempontból bevált a számítása?
- Igen, az biztos, hogy Münchenben nagyon jó a hangulat. Uli Hoeness is állandóan kérdezi, hogy minden rendben van-e, és tudom, hogy ha valami problémám van, akkor nyugodtan fordulhatok hozzá. Mindent megtesz annak érdekében, hogy otthon érezzem magam.

- Korábbi klubjainál gyakran akadt problémája a pénz körül, egyik előző menedzsere még a házába is be akart törni. A Bayernél nyugalmat talált?
- Visszatekintve a karrieremre, kijelenthetem, hogy mindig a saját utamon jártam, és minden lépés után magasabb szintre kerültem. A Bayern a világ egyik legnagyobb klubja, és kevés olyan egyesület van, amely ilyen szervezettséget és ilyen komoly lehetőségeket tud biztosítani a játékosai számára.

Forrás: EPA
Egyelőre jól veszi az akadályokat

- Mit gondol, személy szerint miben fejlődhet még? Franciaországban már Zinédine Zidane-hoz szokták hasonlítani...
- Életem legnagyobb eredménye lenne, ha Zidane nyomában tudnék lépni - még ha a játékstílusunk jelentősen különbözik is. Én mindenesetre a saját utamat járom, a magam módja szerint. A Bayernnél való szereplés mindenképpen egy megfelelő lépés afelé, hogy elérjem céljaimat.

- Mik a konkrét céljai Münchenben. A bajnokság megnyerése szinte kötelező feladatnak számít.
- Ha nem nyerjük meg az aranyérmet, azt csak saját magunknak köszönhetjük, hiszen minden játékosunk megvan, akire csak szükségünk lehet. Csak rajtunk múlik, hogy megszerezzük a bajnoki címet.

Forrás: Münchner Merkur