Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája szerdai programjában is a spanyol együttesek mérkőzései tűnnek a legérdekesebbnek. A hullámvölgyben lévő FC Barcelona a kisebb krízisből kilábalt Olympique Lyont fogadja, amely az előző években rendszeresen borsot tört a Barca nagy riválisának a Real Madridnak az orra alá; Londonban pedig Európa jelenleg talán két legjobb formában lévő klubja, az Arsenal FC és a Sevilla FC találkozik egymással. A Manchester United lisszaboni fellépésének pikantériáját a MU több játékosának és másodedzőjének korábbi Sporting-kötődése adja.

A Vörös Ördögöknél Sir Alex Ferguson segítője ugyanis az a Carlos Queiroz, aki még a kilencvenes évek elején volt a Sporting CP mestere, és azóta is jó a kapcsolata a lisszaboni klubbal, amely ennek is köszönhetően az elmúlt időszakban több futballistát is eladott a manchesterieknek. Az angol együttesből Cristiano Ronaldo és a nyáron az Old Traffordra igazolt Nani is a Sporting utánpótlás-iskolájából került ki, vagyis számukra biztosan különleges esemény lesz a találkozó.

Az angol együttesből sérülés miatt hiányzik Darren Fletcher, Park Dzsi Szung, Mickael Silvestre és Owen Hargreaves is, ám Wayne Rooney ismét ott lesz a keretben, és nem elképzelhetetlen, hogy Ferguson rögtön a kezdő tizenegyben küldi pályára. Ami a Sportingot illeti, a portugáloknál a brazil támadó, Derlei a legnagyobb hiányzó, de rajta kívül mindenki Paulo Bento mester rendelkezésére áll. A Manchester egyébként története 100. győzelmét arathatja a legrangosabb európai kupasorozatban, ha nyer a José Alvalade stadionban.

A legutóbbi két idényben egyaránt UEFA-kupát nyert Sevilla FC számára az Arsenal FC elleni összecsapás történelmi mérkőzés lesz, hiszen az andalúziai együttes korábban sohasem szerepelt a Bajnokok Ligájában. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a sevillai focisták rutintalanok lennének a nemzetközi porondon, de az biztos, hogy a BL újdonságot jelent a legtöbb labdarúgó számára.

A kivételt a nyáron a PSV Eindhovenből igazolt Arouna Koné jelenthette volna, de ő hiába mutatkozott be új csapatában a hét végi bajnokin, nem utazik Londonba az együttessel - a csatársort alighanem Luís Fabiano és Frédéric Kanouté alkotja majd. Az Arsenalt a nyáron sokan temették Thierry Henry távozását követően, de az Ágyúsok egyelőre minden várakozást felülmúlva szerepelnek, és vezetik a Premier League-et.

Forrás: EPA

Vajon örülhet-e majd Tomas Rosicky és Cesc Fabregas?

Pedig a sérüléssekkel most sincs szerencséjük, a védelemből William Gallas és Emmanuel Eboué is kidőlt a sorból, és nagy kérdés, hogy Wenger megbízik-e Philippe Senderosban, vagy a bajnokihoz hasonlóan Gilberto Silvát szerepelteti a védelem tengelyében. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az Arsenal immár 15 mérkőzése óta veretlen hazai pályán a BL-ben, és az elmúlt hét idényben mindig továbbjutott csoportjából.

A Sevilla FC fél szemmel már a hét végi bajnokijára is figyel, hiszen a piros-fehérek rangadót játszanak a Primera Divisiónban az FC Barcelona ellen, amely szerdán az Olympique Lyont fogadja a BL-ben. A katalán gárda az előző szezon csalódásai után (az egyesület semmilyen trófeát nem tudott begyűjteni) igyekezett alaposan megerősíteni a csapatot a nyáron, elsősorban Thierry Henry leigazolása keltett nagy szenzációt, de a Barca eddig a jelenlegi idényben sem remekel.

Három bajnokijából kettő gól nélküli döntetlennel ért véget, és bár az Athletic Bilbaót otthon 3-1-re verték, a három találat között egy szabadrúgás és egy tizenegyes is volt, a harmadiknál pedig Yaya Touré lövése sokak szerint nem jutott át a gólvonalon.

A jelek szerint tehát elsősorban a támadójátékkal akadnak problémák Frank Rijkaard számára, aki a "fantasztikus négyesből" Samuel Eto'óra nem számíthat, viszont Lionel Messi felépült, így a csatársort a Messi-Henry-Ronaldinho trió alkotja majd.

Érdekes módon a Lyon sem kezdte valami jól szezont, de a kezdeti nehézségek után a francia bajnok kezd magára találni, köszönhetően elsősorban fiatal csatárának, Karim Benzemának, aki a hét végén mesterhármast szerzett, és hét bajnokin elért nyolc góljával vezeti a Ligue 1 góllövőlistáját. Az OL mestere, Alain Perrin a Lyontól megszokott 4-3-3-as felállás helyett a 4-4-2-t erőlteti együttesével, de nem kizárt, hogy a Camp Nouban az előbbi taktika kissé védekező formáját választják, és csak Benzema tartózkodik majd elől.