Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága csütörtökön dönt arról, hogy kap-e eltiltást Gera Zoltán, a magyar válogatott múlt szerdán Törökországban kiállított játékosa.

A televíziós felvételeken látszik, hogy a futballista nem színészkedett, hanem a török kapus elgáncsolta. A bíró előbb sárga lapot mutatott fel Gerának, majd mivel ez már a második volt, kiállította.

Kistelek István, a magyar szövetség elnöke jelezte: kedden este, a finn szövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen találkozott Michel Platinival, az UEFA elsőszámú vezetőjével, és ismételten elemezte az isztambuli kiállítás körülményeit.

"Ahogy minden alkalommal a maximális helytállást várjuk el játékosainktól a válogatott meccseken, ugyanolyan odaadással igyekszünk mi is képviselni a magyar labdarúgás érdekeit, itthon is, külföldön is. Meggyőződésünk, hogy futballunk rendelkezik azzal a nemzetközi megbecsüléssel, amelynek köszönhetően teljesen természetes, hallatjuk a hangunkat ilyen, és hasonló esetekben. Úgy érzem: ebben a konkrét ügyben megtettünk mindent, s a Platinivel folytatott tárgyalást követően ebben a tudatban várjuk az UEFA fegyelmi bizottságának csütörtöki döntését" - nyilatkozta Kisteleki.