Luxemburg is megnyitja munkaerőpiacát

Vágólapra másolva!
Luxemburg úgy döntött, hogy az év végétől teljes egészében feloldja munkaerőpiacának korlátozásait a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországokkal, köztük Magyarországgal szemben.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság péntek esti brüsszeli közleményében üdvözölte a kis ország döntését, amelynek nyomán az új tagállamok munkakeresőit ugyanolyan feltételek illetik majd meg ott, mint a régebbi országokéit.

A régebbi EU-tagállamok egy része még mindig akadályozza a három és fél éve belépett új államok lakóinak munkavállalását. A mostani döntés nyomán immár csak Ausztria, Németország, Belgium, Dánia és Franciaország korlátozza részben vagy teljesen a keleti munkaerő mozgását.

Németország ugyanakkor szintén a héten jelentette be, hogy a szakképzett munkaerő egy része előtt megnyitja az eddig zárt munkapiacot - ráadásul a berlini döntés már az idén csatlakozott két államra, Romániára és Bulgáriára is vonatkozik.